Pesti Srácok

Béremelésért tüntettek a Tesco dolgozói

Béremelésért tüntettek a Tesco dolgozói

A szakszervezetek minden szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalónak 15 ezer forintos béremelést követelnek a Tescónál - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szombaton Budapesten, a Fogarasi úti Tesco áruház előtt tartott demonstráción.

A tüntetést a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen szervezték. A szakszervezet követelése, hogy a Tesco tartsa be korábbi ígéretét, miszerint a három legjobban fizető munkáltató közé akar tartozni a szektorban, ehhez azonban idén és 2018. január 1-jétől is biztosítani kell a cégnek a garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállalóinak a korábbi 15 ezer forintos bérelőnyt, valamint azt is, hogy ennél a bérnél senki nem kereshet kevesebbet a vállalatnál - olvasható a petícióban, amit a demonstráció végén adtak át a Tesco képviselőjének.

A petícióban kiemelték a munkaerőhiány és a bértorlódás problémáját, a régóta a vállalatnál dolgozó munkavállalók megbecsülését, valamint, hogy a cég szakítson az alkalmi bérrendezésekkel és térjen vissza az éves bértárgyalásokhoz és béremelésekhez. Sáling József jelezte, hogy a Tesco jelenlegi 16 500 aktív dolgozója közül 12 500-an kapják a garantált bérminimumot, ami szerinte elfogadhatatlan, mert "a dolgozók nem a minimálbérért, hanem a tisztességes megélhetésért dolgoznak."

Arról is beszámolt, hogy a vállalat a fennmaradó 4000 munkavállalójánál átlagosan 2,3 százalékos béremeléssel számol, a szakszervezeti vezető azonban úgy véli, hogy ha nő a szakmunkás garantált bérminimum Magyarországon, akkor ennek megfelelően mindenkinek emelni kell a bérét arányosan, a bértorlódás elkerülése érdekében. A szakszervezeti vezető a Tescónál jelentkező problémák közül példaként említette az alacsony béreket, a jelentős munkaerő-hiányt, valamint, hogy a fluktuáció eléri akár a 60 százalékot is.

PestiSracok facebook image

Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezetének elnöke a béremelés és az alacsony foglalkoztatotti létszám kapcsán azt mondta, hogy ez egy negatív spirál, amiből ki kell törni, mert ha nincs meg a megfelelő dolgozói létszám, akkor a cég nem éri el a tervezett forgalmat, megfelelő forgalom nélkül viszont a bérköltségek is egyre alacsonyabbak leszek. Sáling József hangsúlyozta: ha nem lesznek tisztességes bértárgyalások, folytatják a demonstrációkat, és ha kell, létrehozzák a sztrájkbizottságot és akár sztrájkot is szerveznek.

A szakszervezeti vezető a résztvevők számát 300-ra becsülte. A demonstrálók a rendezvényen "Elvárás az van, dolgozói létszám az nincs.", "2 ember helyett kell dolgoznom!", "Én felelek a készletekért, de a bérem egy árufeltöltőé!", "Nem vagyunk játékszerek!", "Eddig csak mi tűrtünk!" feliratú táblákkal vonultak fel.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI érdeklődésére közölte, hogy a szakszervezetek által átadott petíció tartalmát vizsgálják.

A KASZ a kereskedelemben foglalkoztatott munkavállalók közül 15 ezer munkavállaló, a KDFSZ a Tesco munkavállalói közül pedig közel 1000 dolgozó érdekeit képviseli.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.