Pesti Srácok

Green Holidays-csőd: minden Törökországban rekedt utas hazatért, aki haza akart

Green Holidays-csőd: minden Törökországban rekedt utas hazatért, aki haza akart

Szerdán kora délutánig a csődbe ment Green Holidays összes Törökországban ragadt utasa – 569 személy – hazaérkezett Budapestre, illetve Debrecenbe – közölte az Uniqa Biztosító az MTI-vel. Hozzátették, hogy az utasok mintegy 10 százaléka saját költségén, önszántából tovább kívánt maradni.

Az első gép délelőtt 9.55 órakor érkezett Budapestre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, majd 11.25 órakor Debrecenbe. A második gép 13.30 órakor, a harmadik járat nem sokkal ezután landolt Budapesten. A közlemény szerint a biztosító munkatársai már a csomagkiadásnál várták az érkező utasokat, és azonnal megkezdték a tájékoztatásukat. A biztosító a Törökországban rekedt magyarok hazajuttatása és kártalanítása mellett kiemelten kezeli azon ügyfelek kárrendezését is, akiknek már befizetett utazásuk van a Green Holidays Kft.-nél – emelték ki. A kártalanítás pontos menetéről és további információkról az Uniqa Biztosító honlapján tájékozódhatnak az érintettek. Segítségnyújtás kérhető a +36 80 2999 99 ingyenesen hívható telefonszámon. Azok a károsult ügyfelek, akik nem kezdték meg utazásukat, kárigényüket a 4839597 kötvényszám feltüntetésével az [email protected] címen jelezhetik.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében aznap délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik.

Forrás: MTI. Vezető kép: greentravel.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.