Pesti Srácok

A kereskedők ráparáztak az adótraffipaxra

A kereskedők ráparáztak az adótraffipaxra

Százmilliókban mérhető hasznot hajthatott már az első hónapokban a kormányzat legújabb feketegazdaság elleni lépése, az úgynevezett adótraffipax, amely lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz. Volt olyan kereskedelmi egység, ahol a bevétel a korábbi 965 százalékára ugrott abban az időszakban, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előre bejelentett vizsgálata zajlott.

A Tállai András, az adóhivatal vezetője a Magyar Időknek elmondta, az adótraffipax az online pénztárgépek rendszerével igazán hatásos párost alkot. „Az első hónapok látványos eredményeket hoztak” - mondta. Hozzátette, több fővárosi és vidéki helyszínen 40-50 százalékkal több nyugtát adtak az ottani vállalkozások, mint korábban, s ezzel együtt a pénztárgépekbe beütött összegek is növekedtek, nem is csekély mértékben.

Elmondta azt is, mindent egybevéve a hivatal becslése szerint az új tájékoztató rendszer már az első hónapokban is százmillió forintokban mérhető hasznot hajthatott. A NAV célja ugyanakkor egyáltalán nem a büntetés, hanem az, hogy minden szereplő betartsa az előírásokat, befizesse az adókat és legálisan alkalmazza dolgozóit - mondta Tállai András, majd megjegyezte, ezért is hirdetik meg az adótraffipaxban az akciók legnagyobb részét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.