Pesti Srácok

Leállt az összes nemzetközi vonat Magyarországon – Egy őrült bombával fenyegetőzött (Frissítve!)

Leállt az összes nemzetközi vonat Magyarországon – Egy őrült bombával fenyegetőzött (Frissítve!)

Minden nemzetközi vonatot megállítottak az ország egész területén. A hvg.hu úgy értesült, hogy hatósági zárásra hivatkoznak, és a vasúttársaság sem tudja, mi áll a történtek hátterében. Közben a rendőrség közleményéből kiderült, hogy bombafenyegetés áll a vonatok leállása mögött.

Bombafenyegetés miatt a rendőrség átvizsgálja az összes nemzetközi vonatot szerdán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján. A közlemény szerint egy ismeretlen férfi tett telefonon bejelentést arról, hogy a magyarországi vasúthálózaton közlekedő nemzetközi vonatokon bombát helyeztek el. A rendőrség utasítására a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. a 18 közlekedő nemzetközi járatot megállította. A szerelvényeket kiürítették, az utasokat biztonságos helyre kísérték. A várakozó szerelvényeket a rendőrség vizsgálja át. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A Vonatinfóról az derült ki, hogy délelőtt 9 és 10 óra között megállt az összes nemzetközi vonat az országban, így már most többórásak a késések. A káoszban kezd lelassulni a Budapest-Szolnok vonal teljes forgalma, ott már a belföldi járatok is sorra szedik össze a félórásnál nagyobb késéseket. A Szeged-Békéscsaba vonalon pedig gázolás miatt késnek másfél-két óránál is többet a vonatok.

Pirossal az egy óránál többet késő járatok: szinte valamennyi nemzetközi vonat; Forrás: MÁV-Start
PestiSracok facebook image

A Pécsi STOP hírportál értesülése szerint az utasokat leszállítják, csomagjaikat is átvizsgálják. A portál egyik olvasója szerint 3 rendőrautó érkezett a vonatukhoz, kutyákkal szimatoltatták végig a szerelvényt, a poggyászok egy részét pedig bepakolták a rendőrautókba. Miután nem találtak semmit, az utasok visszaszállhattak a vonatra, ami óriási késéssel ugyan, de folytatta útját.

Frissítés!

Szerda délután újraindulhattak azok a nemzetközi gyorsvonatok, amelyeket korábban bombafenyegetés miatt állítottak meg a hatóságok - közölte Mávinform sajtóügyeletese azt MTI-vel. A vasúttársaság tájékoztatása szerint éjfélig a rendőrség minden a határon belépő járatot átvizsgál, ezért a nemzetközi forgalomban késésekre kell számítani.

Forrás: MTI/Kisalföld/STOP/hvg.hu. Vezető kép: mavcsoport.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.