Pesti Srácok

Megszerezte az állam a leendő dél-budai „szuperkórház” területét

Megszerezte az állam a leendő dél-budai „szuperkórház” területét

Megvette az új dél-budai kórházi centrumnak otthont adó magáningatlanokat az MNV Zrt., az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt – mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa az MTI-nek kedd este.

Cserháti Péter felidézte: a kormány tavaly ősszel döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretné felépíteni a három budapesti centrum egyikét, a dél-budai térség vezető kórházát. A terület nyolc ingatlanból áll – ismertette –, amelyek fele eddig is állami és önkormányzati, másik fele pedig magántulajdonban volt. Közölte: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a hozzá tartozó háttérintézmény, az MNV Zrt. foglalkozott hivatalból az ügylet lebonyolításával. Az ingatlanok egyike úgynevezett véderdősáv, amely eddig is állami tulajdonban volt, a három önkormányzati ingatlan pedig kisebb forgalmú út, amelyek kicsik és jellegük miatt „

nem piacképesek

”, ezért azokat a XI. kerület egy képviselő-testületi döntéssel az állam rendelkezésére bocsátotta – mondta Cserháti Péter. Közölte:

a négy magáningatlanról az MNV Zrt. tárgyalt a tulajdonosokkal, ezekről írták alá a szerződéseket az NFM tájékoztatása szerint július 7-én

. A kormány újabb határozatban döntött a folyamat felgyorsításáról – ez jelent meg június 29-én a Magyar Közlönyben –, határidőt szabott az ügyletek lebonyolításához, és ezen a határidőn belül minden szerződést megkötöttek. Cserháti Péter elmondta: a magáningatlanok megvásárlásához szükséges összeg nettó 4,4 milliárd forintot tett ki. A területek megvásárlása után lehet folytatni a tervezést és a kialakítást. Hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

A miniszteri biztos elmondása szerint a nagy centrumok fejlesztése 2019-ben „

gőzerővel

” megindulhat, ha a döntések kellő időben megszületnek. Kitért arra is, hogy

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón a dobogói beruházást 120-150 milliárd forintos összeggel körvonalazta, ennek pontosítását kell elvégezni szeptemberig

, hogy a közbeszerzéseket egzakt összegekkel írhassák ki. A Magyar Közlönyben jelent meg a múlt héten a kormány határozata arról, hogy a fővárosi és Pest megyei kórházfejlesztés első ütemében melyik kórház mennyi pénzhez jut a program idei, 40 milliárd forintos költségvetési keretéből.

A leendő dél-budai „szuperkórház” tervezésére csaknem 2,3 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány.

Forrás: MTI. Vezető kép: Magyar Idők

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.