Pesti Srácok

Megvalósult a Soros-álom egy része: íme az Európai bevándorlási ügynökség!

Megvalósult a Soros-álom egy része: íme az Európai bevándorlási ügynökség!

Létrejött az új Európai Menekültügyi Ügynökség, ami egyebek mellett arra is ügyel majd, hogy minden tagállam betartsa a migránsokkal kapcsolatban a "közös szabályokat", mindamellett, hogy a bevándorlási folyamatokat meggyorsítsák, illetve hatékonyabbá tegyék.

Brüsszelben olyan európai menekültügyi ügynökség felállításán dolgoznak, amely bevándorlási ügyekben újabb hatásköröket vonna el a tagállamoktól, így Magyarországtól is Brüsszelbe telepítené azokat. Mindezt azzal a céllal, hogy felgyorsítsák, megszervezzék és hatékonyabbá tegyék a bevándorlók betelepítését. A Fidesz azonban a leghatározottabban visszautasítja a Magyarország elleni nyomásgyakorlást bevándorlásügyben és elveti a tervezett európai bevándorlási ügynökség létrehozását és szerepkörét - minderről Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján beszélt. Hidvéghi Balázs: A FIdesz nemet mond az európai menekültügyi ügynökségre Fotó: fidesz.hu A kormánypárti politikus szerint Brüsszelben jól láthatóan a Soros György - féle migrációs politika megvalósításán dolgoznak. Hidvéghi Soros 2015-ös és 2016-os nyilatkozataira utalt vissza, amelyekben a tőzsdespekuláns egyebek mellett arról beszélt, hogy évi egymillió migránsra van szükség Európában, továbbá el kell venni a tagállamoktól a vonatkozó önálló döntéseket és közös brüsszeli ügynökséget kell felállítani. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint

Hidvéghi Balázs kiemelte azt is, hogy Niedermüller Péter, a Gyurcsány-párt EP-képviselője “nyilvánosan örömködött" azon, hogy politikai megállapodás született.

PestiSracok facebook image

Hidvéghi Balázst a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy előzetes információkat lehet hallani arról, milyen széles jogkörei lennének az ügynökségnek például a kérelmek elbírálásában, illetve a testület szankcionálhatná azokat az államokat, amelyek nem vesznek részt bizonyos döntések végrehajtásában.

Niedermüller a Twitteren örömködött Fotó: Twitter

- mondta Hidvéghi Balázs, hozzátéve: "Tragikus, hogy a baloldal ennyire aktív ebben."

PestiSrácok.hu, Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.