Pesti Srácok

A népet lapok szerint talán már föl sem vennék az EU-ba Orbanisztánt

A népet lapok szerint talán már föl sem vennék az EU-ba Orbanisztánt

Érdekes kérdés, vajon felvennék-e ma az EU-ba az Orbán Viktor vezetésével egy olyan úton elindult Magyarországot, amely elfordul „a demokrácia azon formájától, amelyről azt gondoltuk, hogy egyetértés van róla az EU-ban" – kommentálták német lapok a hírt, miszerint kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen. Véleményük szerint a Soros György elleni plakátkampány is „antiszemita színezetű".

A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárt közölt pénteken a civil törvény ügyében indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban.

A FAZ A megosztó címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte, hogy Orbán Viktor kormányfőnek „nem fog fájni" a brüsszeli eljárás, és a külföldről finanszírozott, „vagyis az amerikai milliárdos, Soros György által támogatott szervezetek elleni harc" nem valamilyen konkrét probléma megoldását, hanem a „belpolitikai polarizációt" szolgálja. Orbán 2010-es hatalomra kerülése óta „jó tapasztalatokat" szerzett arról, hogy a megosztottság előidézésében miként lehet felhasználni Brüsszelt. Ilyen esetekben „a népét védi a Magyarország elleni támadásoktól", és „Soros bábjaiként állítja be" az EU vezető politikusait és a balliberális ellenzéket, a „kormánypárt által uralt médiumok pedig minden kötelezettségszegési eljárásban ennek a bizonyítékát látják". Orbánnak végül „bejön a számítása", akkor is, ha kisebb módosításokat kell végrehajtani a törvényen, de „magas árat fizet ezért értelmetlen harcokba hajszolt országa" - írta a FAZ szerzője.

A Süddeutsche Zeitung Daniel Brössler kommentárját közli Jogi úton címmel amely szerint „elméleti, mégis érdekes kérdés", vajon felvennék-e ma az EU-ba az Orbán Viktor vezetésével egy olyan úton elindult Magyarországot, amely elfordul „a demokrácia azon formájától, amelyről azt gondoltuk, hogy egyetértés van róla az EU-ban". Orbán „hadjárata az állítólag veszedelmes külföldi erők ellen ezt az elfordulást jelzi a nyílt társadalomtól", a civil törvénnyel kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárás pedig jelzi a „harcot azért a Magyarországért, amely nemcsak a tagja, hanem része is az EU-nak".

PestiSracok facebook image

Orbán „meg akarja bélyegezni" a külföldi pénzügyi forrásokkal rendelkező civil szervezeteket. Ez az egyik elem a Soros György elleni „gyűlölettel teli kampányban", amelyhez „antiszemita színezetű" plakátok is tartoznak. A kormányfő Vlagyimir Putyin orosz elnök példáját követi a külföldről támogatott egyesületek elleni harcban - tette hozzá a Süddeutsche Zeitung szerzője, kiemelve, hogy „az EU-ban elfogadhatatlan az ilyen paranoia". Mint írta, az EU-nak csak a jogi út marad, és a kötelezettségszegési eljárással elérheti, hogy Orbán legalább részben engedjen a vitában. A kormányfő eddig mindig visszarettent attól, hogy kiélezze a konfliktust az Európai Bizottsággal, ami azt mutatja, hogy „az EU nem tehetetlen, ha cselekszik".

Forrás: MTI; fotó: blogaszat.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.