Pesti Srácok

Szénné égett kamion, felborult busz - itt vannak a mai balesetekről készült fotók!

Szénné égett kamion, felborult busz - itt vannak a mai balesetekről készült fotók!

A legfrissebb információk szerint ismét járható az M5-ös autópálya Kecskemét közelében, ahol egy kamion pótkocsija gyulladt ki a 92-es kilométernél - olvasható a rendőrség honlapján. Az M3-as autópályán viszont még tart a helyszínelés, így ott továbbra is torlódásra kell számítani.

Mint arról korábban írtunk: több mint negyvenen sérültek meg hétfő kora reggel a két Pest megyei balesetben. Az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: több életveszélyes és súlyos sérült is van. Golopencza Pál felidézte: csaknem egy időben történt a két baleset. Az M3-as autópályán buszbalesetben 22-en sérültek meg, egyikük életveszélyesen, négyen-öten pedig súlyosan. A sérülteket Budapestre, a Honvédkórházba és a baleseti intézetbe vitték. A másik, a 441-es úton történt baleset sérültjei közül is egy ember állapota életveszélyes, és négy-öt a súlyos sérült. Onnan a fővárosba és vidéki kórházakba is vittek embereket – fejtette ki. A 441-es úton, Nagykőrös és Kecskemét között a 21-es kilométernél három jármű ütközött össze. Az M5-ös autópályán pedig kigyulladt egy kamion pótkocsija.

M3-as buszbaleset Fotó: MTI -Máthé Zoltán
Fotó: MTI -Máthé Zoltán
PestiSracok facebook image
Fotó: MTI -Máthé Zoltán
Arról egyelőre nincs információ, hogy a jármű miért gyulladhatott ki az M5-ös autópályán Fotó: MTI -Donka Ferenc
Arról egyelőre nincs információ, hogy a jármű miért gyulladhatott ki. Fotó: MTI -Donka Ferenc

PestiSrácok.hu, Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.