Pesti Srácok

Beismerte tettét a finnországi késelő

Beismerte tettét a finnországi késelő

A turkui bíróság kedden elrendelte Abderrahmán Meskának, a finnországi pénteki késelés fő gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. Meska beismerte, hogy ő végzett egy 31 és egy 68 éves nővel, és sebesített meg további hat nőt és két férfit az ország délnyugati részén található városban.

A 18 éves Meska zárt ajtók mögötti meghallgatásán tagadta, hogy terrorista indíték vezérelte volna, vagy hogy végezni akart volna áldozataival."Amit a nyomozók eddig kiderítettek, az nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy terrorcselekménynek minősítsük a történteket" - erősítette meg Kaarle Gummerus, a marokkói származású menedékkérő ügyvédje is. Meska lőtt sebbel kórházban fekszik - a combján érte a lövedék elfogásakor -, onnan jelentkezett be a bíráknál videóhívással. A Finnországba 2016-ban érkezett Meska ellen egyelőre nem emeltek vádat. A finn rendőrség szerint a turkui támadóval szemben terrorista szándékkal elkövetett, kétrendbeli gyilkosság, valamint terrorista szándékkal elkövetett, nyolcrendbeli gyilkossági kísérlet miatt emelhetnek vádat. További három marokkói gyanúsított a nap folyamán tesz vallomást az ügyben, egy eddig őrizetben lévő társukat elengedték. Azt egyelőre nem tudni, hogy a 18 és 28 év közötti gyanúsítottak milyen szerepet játszhattak a támadásban. Finnországban első alkalommal indítottak nyomozást terrorizmussal kapcsolatba hozható bűncselekmény miatt.

PS/MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.