Pesti Srácok

Biztonsági szakértő: A védekezésnek nincs helye, támadnunk kell

Biztonsági szakértő: A védekezésnek nincs helye, támadnunk kell

Az Európában elkövetett terrortámadások nem békeidőben történnek, hanem háborús helyzetben, ahol muszlim katonák merényleteket követnek el - jelentette ki Földi László biztonsági szakértő kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Ebben a helyzetben a jelenlegi európai törvények nem alkalmasak Európa védelmére, mert háborúban az ellenséget nem illeti meg a jogi védelem; vagyis a potenciális merénylőnek azzal kell számolnia, hogy még az előtt megölik, hogy a merényletet elkövetné - vélekedett a szakértő. Ez azt is jelenti - folytatta -, hogy a potenciális elkövetőket nem lehet szabadlábon hagyni. "Vagy kiutasítom, vagy börtönbe zárom, vagy kiiktatom szó szerint az elkövetés lehetőségéből" - tette hozzá Földi László. Hangsúlyozta: a kialakult helyzetért Európa bevándorláspolitikája a felelős, hiszen jellemzően azokban az országokban történnek a merényletek, amelyek nyíltan befogadóak. A védekezésnek immár nincs helye, nyíltan támadnunk kell, mert már akkora bevándorló tömeg tartózkodik Európában, amelyet képtelenség megfigyelni - mondta Földi László.

PS/MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.