Pesti Srácok

Döntött a bíróság: tisztességtelen a BKK által kirótt pótdíj összege

null

Tisztességtelen a BKK által kért pótdíj összege - ezt állapította meg egy ítéletben a Budapesti II. és III. kerületi Bíróság. A BKK által megbüntetett utassal szembeni pótdíj-követelés ügyében hozott döntést azzal indokolták, hogy a pótdíj összege 92-szerese a jegyárnak, ez pedig tisztességtelen - írja az Index.

Az Indexnek nyilatkozott Pulay Vince, az utast képviselő Dr. Illés Levente Ákos Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje, aki elmondta, hogy ismerősét 2015 őszén bírságolták meg a BKK ellenőrei, majd egy év elteltével fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett a cég. Az ügyvédjelölt szerint az elévülés kérdése már ekkor is felmerült, de az is, hogy a követelés alapjául meghatározott általános szerződési feltétel meggyőződése szerint tisztességtelen. Az eljáró bíróság a BKK pótdíját összehasonlította a parkolási pótdíjjal (ami 15 napon belüli befizetés esetén jellemzően az egy órai várakozási díj 12-14-szerese, 15 nap után pedig a 40-szerese, ráadásul nem kamatozik). Ehhez képest a BKK pótdíja már 30 napon belül 45-szörös, azon túl pedig 92-szeres fizetési kötelezettséget jelent. Ez a bíróság szerint nyilvánvalóan sérti a Polgári Törvénykönyv meghatározott pontját. Mivel pedig ez a szerződési feltétel tisztességtelensége miatt érvénytelen, a bíróság elutasította a BKK követelését. Pulay az Indexnek azt mondta, hogy az ítélet alapján a 32000 forintos követelésekre alapított perek valószínűleg az esetek többségében megnyerhetőek, és a BKK által – az immáron jogerősen is megállapított – tisztességtelen pótdíj összeg alapján megnyert perek tekintetében is érdemes lehet az újrafelvétel kérdését megvizsgálni.

PS/Index, fotó:privátbankár

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.