Pesti Srácok

Fegyveres lázadást kíséreltek meg Venezuelában Maduro elnök ellen

Fegyveres lázadást kíséreltek meg Venezuelában Maduro elnök ellen

Katonai egyenruhát viselő fegyveresek lázadást kíséreltek meg a venezuelai Carabobo szövetségi állam Valencia városában, megtámadtak egy laktanyát, amely a kormányhoz hű katonák ellenőrzése alatt áll, de a hadsereg letörte a lázadást – közölte vasárnap a Venezuelában kormányzó szocialista párt egy magas rangú tisztségviselője a Twitter-profilján. Az egyik támadó fegyveres meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült – közölte órákkal később egy tábornok.

Diosdado Cabello először terrorista támadásról beszélt, majd „rendkívüli helyzetről”, amelyet már ellenőrzésük alá vontak a hatóságok, és hét embert őrizetbe vettek. Néhány órával korábban megjelent az interneten egy videó, amelynek tanúsága szerint egyenruhás fegyveresek egy csoportja bejelenti: felkelést indítanak Carabobo szövetségi államban Nicolás Maduro államfő gyilkos önkényuralma ellen, de nem államcsínyt hajtanak végre. A csoport vezetője, aki Juan Caguaripano százados néven mutatkozott be, kijelentette a felvételen, hogy a hadseregnek azon egységei, amelyek nem állnak a felkelés mellé, katonai célponttá válnak.

Valenciai szemtanúk arról számoltak be, hogy vasárnapra virradóan lövések dördültek a városban – jelentette a Reuters. A hadsereg egyik tábornoka órákkal Cabello közlése után beszámolt arról, hogy a laktanyát megtámadó egyik fegyveres meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült. A tábornok Maduro elnök ellenzékét hibáztatta a laktanya megtámadásáért.

PestiSracok facebook image

– mondta a tábornok az állami tévében.

A védelmi miniszter szerint a támadók civilek voltak katonai egyenruhában, kivéve egy dezertált hadnagyot. Fegyvereiket a hadseregtől lopták – mondta. Az illetőket külföldi kormányokhoz kötődő „szélsőjobboldali” elemek toborozták a támadásra – tette hozzá, anélkül, hogy megnevezte volna ezeket a kormányokat.

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.