Pesti Srácok

A Függetlenség Napján sem volt kormányváltás (PS-videó!)

Juhász Péter betegségre hivatkozva nem vett részt azon a tüntetésen, amit az Együtt szervezett az "Orbán-rezsim" ellen és a sajtószabadságért az államalapítás ünnepén. Ott volt viszont Táblás Józsi, Lendvai Ildikó, sőt egy tizenkét éves pártelnök is, aki állítása szerint Macron francia elnök jó barátja. A demonstráción beszédet mondott Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Vágó Gábor mellett az Együtt alelnöke is, akiről eddig nem is tudtuk, hogy létezik.

A Függetlenség Napján a néhány tucatnyi füttyögő között forgatott a PestiSrácok.hu, a tüntetők egyébként olyannyira elkötelezettek a sajtószabadság mellett, hogy gyakorlatilag elmenekítették a március tizenötödikei "hőst", Mérő Péter Ferenc képviselőt (Együtt) stábunk kérdései elől.Lendvai Ildikó viszont kameránk elé állt és elmondta, hogy a közvélemény-kutatási adatok szerint igen jól áll az MSZP támogatottsága, arra azonban nem válaszolt, hogy ezt hol is olvasta pontosan. Megkérdeztük, hogy Lendvai Ildikó nem tartja -e cikinek, hogy részt vesz az Együtt demonstrációján, a képviselő-asszony válaszában hosszan kifejtette, hogy nem baj, ha nem hívják fel a színpadra, a cél közös: leváltani az Orbán-kormányt. Megtudtuk azt is, hogy nem gondolkodnak a Jobbikkal való szövetségben, Botka Lászlót pedig igen jó taktikusnak tartja azért, mert a kampány ideje alatt országjárásba kezdett. Videós összeállításunkban egy tizenkét éves fiú arról beszél, hogy miért kell Juhász Pétert megválasztani miniszterelnöknek és miért gondolta úgy, hogy Macron barátjaként pártot alapít.

Biztonsági öveket bekapcsolni, indul a videó!

PestiSrácok.hu

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Operatőr-vágó: Szerencsés D. Márton

Szerkesztő-riporter: Jurák Kata

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.