Pesti Srácok

Ismert autóversenyző édesapja halt meg rendőri intézkedés közben Újpesten

Ismert autóversenyző édesapja halt meg rendőri intézkedés közben Újpesten

Igazoltatás közben lett rosszul pénteken délután egy 57 éves férfi Újpesten, aki nem sokkal később életét vesztette. Bár a rendőrök azonnal megkezdték a férfi újraélesztését, már nem tudtak segíteni rajta. Az elhunyt férfi ismerősei szerint a rendőri intézkedés volt a halál oka, a rendőrség ügyészség bevonásával vizsgálja a rendkívüli halálesetet.

A Blikk információi szerint a férfi Á. István egy ismert autóver­senyző, Á. Olivér édes­apja. A lap szerint az elhunyt féfinak soha nem volt semmilyen összetűzése a rendőrökkel, ezért is érthetetlen az, ahogyan a rendőrök viselkedtek vele – mindezt a férfi egyik ismerőse állította, aki azt is elmondta, Á. István nem volt egyedül az igazoltatás ideje alatt, így szemtanúja is van a történteknek. Míg a rendőrség rosszullétről beszél, addig a férfi ismerősei rendőri túlkapást sejtenek a dolog mögött.

Az Indexnek nyilatkozott a férfi hozzátartozója, aki szerint kényszert alkalmaztak, figyelmen kívül hagyva azt, hogy István szólt nekik, hogy rosszul van, és szédül. A Blikknek nyilatkozó férfi elmondása szerint Á. István és ismerőse együtt várt egy barátjukra, eközben a férfi telefonált. Ekkor léptek hozzájuk a rendőrök, kérték Á. iratait. Az egyenruhások megkérték, hogy tegye a kezét az autó motorháztetejére, mire ő jelezte, hogy az túl forró.

Állítólag innentől durvult el az intézkedés. Á. szólt, hogy rosszul van, és szédül, az egyenruhások azonban le akarták vinni a földre a férfit, ezért kirúgták a lábát, ekkor a földre esett, és elvesztette az eszméletét. A hozzátartozó szerint az azonnali segítségnyújtás is elmaradt -írja a Blikk.A rendőrség közleménye szerint a rendkívüli haláleset körülményeinek vizsgálata az ügyészség bevonásával folyamatban van.

PS/Blikk, Fotó: Blikk
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.