Pesti Srácok

A Jobbik immár a rászoruló romákat is segítené adományokkal

A Jobbik immár a rászoruló romákat is segítené adományokkal

Már szeretetszolgálata is van a szélsőjobbról középre igyekvő Jobbiknak, ez pedig a párt korábbi hagyományával ellentétben, állítólag már származásra való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Korábban a Jobbik helyi csoportjai kategorikusan kizárták a romákat az ilyen kezdeményezéseikből.

A párt jótékonysági szervezetének vezetője Sneider Tamás, aki a kilencvenes években Roy néven az egri bőrfejűek egyik vezetője volt – írta a Népszava. Sneider a lapnak azt mondta, a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítvány 2015 őszén jött létre, a bíróság tavaly tavasszal vette nyilvántartásba. A szeretetszolgálat a későbbiekben – a törvényben előírt kétéves működés leteltével – szeretné megkapni a közhasznúsági minősítést, hogy egyszázalékos felajánlásokat gyűjthessen. Jelenleg a Jobbik parlamenti képviselői fizetésük tíz százalékát havonta átutalják az alapítvány számlaszámára, a szeretetszolgálat több településen üdültet nagycsaládokban nevelkedő gyerekeket – nyilatkozta Sneider.

Régebben a Jobbiknak és a vele szövetséges szélsőjobboldali szervezeteknek akadtak helyi csoportjai, amelyek kinyilvánították, hogy cigányokra nem terjed ki a karitatív tevékenységük. Éppen Heves megyében történt meg 2010-ben, hogy jobbikos részvétellel „kizárólag magyar családok” számára szerveztek adománygyűjtést. A jótékonysági akció főszervezője egyértelművé tette, hogy „ezekből az adományokból cigányok nem részesülhetnek”. Sneider Tamás most hangoztatta, hogy a Jobbik szeretetszolgálata nem a származást, hanem – a rászorultságon kívül – egyedül azt nézi, hogy a kérelmezők megfelelő életmódot folytatnak-e. Sneider, bár nincs ilyen statisztikája, biztosra veszi, hogy a Jobbik roma családokon is segített.

PestiSracok facebook image

– állította az egykori bőrfejűvezér.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.