Pesti Srácok

A német belügyminiszter szerint a futballhuligánok "erőszakos anarchisták", akik ellen szigorú fellépést sürget

A német belügyminiszter szerint a futballhuligánok "erőszakos anarchisták", akik ellen szigorú fellépést sürget

Thomas de Maiziere sportért is felelős német belügyminiszter szigorúbb intézkedéseket vár az erőszakos cselekményeket elkövető futballszurkolókkal szemben.

"Néhány esetben súlyos bűncselekményről beszélünk, az igazságszolgáltatásnak ebben a tekintetben szigorúbbnak kell lennie" - vont párhuzamot a Bild napilapnak adott interjúban a miniszter a G20 hamburgi csúcstalálkozója, valamint a Hansa Rostock-Hertha BSC hétfői Német Kupa-mérkőzés között. Előbbi során júliusban több száz rendőr sérült meg, utóbbit szurkolói rendbontás miatt kétszer félbe kellett szakítani. A berliniek drukkerei petárdákat hajigáltak, a hazai huligánok pedig székeket és Hertha-molinókat gyújtottak meg a lelátón.

A miniszter elképzelése szerint az ismert, már nyilvántartásban szereplő huligánoknak közvetlenül a mérkőzések előtt és után a rendőrségen kellene jelentkezniük, vagy ki kellene tiltani őket a stadionokból. De Maiziere elítélte az atrocitást, és szégyennek nevezte, hogy "erőszakos anarchisták" kis csoportja képes beárnyékolni a sportot. A miniszter szerint a kluboknak és a szurkolóknak el kell határolódniuk az "agresszív drukkerektől".

A rostocki együttest 2007-ben 100 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a német szövetség, mert drukkerei zászlót égettek a lelátón, és az annak kapcsán kialakult erőszakos összetűzésben tizennégyen sérültek meg. A belügyminiszternél sokkal békülékenyebb hangot ütött meg a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) elnöke, Reinhard Grindel, aki szerdai közleményében leszögezte, hogy nem szabad a szurkolók egészét büntetni néhány renitens viselkedése miatt, ezért nem javasolja zárt kapus büntetések kiszabását. Az elnök egyben meghívta a problémás ultracsoportok képviselőit, hogy tárgyalóasztal mellett beszéljék meg, miként lehet megszüntetni a botrányokat.

- közölte Grindel.

PS/MTI, Fotó: Origo

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.