Pesti Srácok

Nógrádi Schulzról: Európa vezető hatalmát nem vezetheti valaki 8 általánossal

Nógrádi Schulzról: Európa vezető hatalmát nem vezetheti valaki 8 általánossal

Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje úgy érzi, minden esélye megvan a győzelemhez. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette, hogy Martin Schulz kijelentései demagógok, ugyanis 40 százalékon áll a CDU/CSU, a szociáldemokraták pedig mindössze 24 százalékon.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy mindössze 41 nap van a választásig, ezért a számadatokat nézve hiába mondja Schulz, hogy kancellár lesz, erre nincs jeletős esély. A kancellárjelölt korábbi interjújában azt mondta, hogy minden, ami siker, az szociáldemokrata, minden, ami kudarc, az Merkel. Nógrádi szerint ez egyáltalán nem szimpatikus, számára egyértelműen nem, de majd a felmérésekből kiderül, mit gondolnak mások.

Schulz politikájában nagy váltás volt, hogy eleinte azt mondta, hogy engedjék be a migránsokat, most azonban már másról beszél. Nógrádi még egy példát hozott fel, hogy amikor a kancellárjelöltet a koreai háborúról kérdezték, azt felelte, az olyan mint a berlini fal: nem választási téma. A szakértő szerint nyilván fogalma sem volt az aktuális helyzetről.

Nógrádi György hangsúlyozta: nem hiszi, hogy 2017-ben Európa vezető hatalmát vezetheti valaki 8 általánossal.

PestiSracok facebook image

hirado.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?