Pesti Srácok

Rómába készülnek az ISIS harcosai, hogy megöljék a keresztényeket

Újabb rémisztő "propagandafilmmel" rukkolt elő az ISIS, amelyben egy angolul beszélő dzsihadista rámutat a kamerára és azt ígéri: "Rómában leszünk". A felvételen az ISIS harcosai felgyújtanak egy templomot, ledöntenek egy Jézus keresztet, megtapossák a szentek szobrait, sőt, a pápa fotóját is darabokra szakítják, ezzel érzékeltetve azt, hogy milyen jövőt szánnak a keresztényeknek és vallási vezetőknek.

Úgy tűnik, nem nyugszik a terrorcsapat, hiába szenvedtek vereséget Szíriában és Irakban. Most Marawiban folytatódik a harc, itt forgatták remekbe szabott utópisztikus kisfilmjüket, amiben világossá tették, hogy milyen jövőt szánnak a keresztényeknek. Az ISIS most Róma átvételét tűzte ki célul.

Maga, az egyházfőt védő svájci gárdisták parancsnoka sem zárja ki a merényletet

Christoph Graf, az egyházfőt védő svájci gárdisták parancsnoka maga sem zárta ki a Vatikán elleni merénylet lehetőségét - jelentette az olasz sajtó pénteken. Olasz sajtóértesülések szerint az utóbbi napokban a terroristaszervezet más oldalain is több hasonló videót publikáltak, amelyek szerint magányos farkasok, vagyis merényletet egyedül elkövető terroristák támadják meg majd Rómát és a Vatikánt is.

PestiSracok facebook image
A kép akkor szakad el, amikor a narrátor arról beszél, hogy a kereszténység "kettétörik"

A fenyegetésekben gázolásos és késeléses merényletekről is beszélnek. Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy egyetlen egy ország, így Itália sem érezheti magát biztonságban a merényletekkel szemben. Nem ez az első alkalom, hogy az IÁ az internetes oldalain Rómát és a Vatikánt fenyegető videofelvételeket hoz nyilvánosságra, amelyeken a terroristaszervezet zászlói lobognak a Colosseum tetején vagy a Szent Péter téren.

A díszleteket - beleértve Jézust a kereszten - az ISIS harcosok húzzák le, mielőtt a "kuffar" a világ körül veszélybe kerülne

Christoph Graf, a svájci gárdisták parancsnoka úgy nyilatkozott: csak idő kérdése, hogy Rómában is terrormerényletet kövessenek el, esetleg a Vatikán ellen is. Hangsúlyozta, hogy az egyházfő és a pápai állam védelmére hivatott svájci gárda minden eshetőségre felkészült. Olaszországban számos más európai állammal ellentétben eddig nem követtek el iszlamista terrormerényletet. Elemzők szerint azért, mert eddig Olaszország folyosóként szolgált a Közel-Keletről és Afrikából Európába tartó dzsihadisták számára, valamint menekülési útvonalként is az ellentétes irányban.

Marawiból üzent az ISIS
Megtapossák a szentek szobrait...

Az amerikai akcentussal beszélő férfi a filmben dicséretet mond "Mohammed igazságos katonáinak", miközben az ISIS tagjai éppen egy templom elpusztításán tevékenykednek. Az egyik terrorista - "Abu Jindal" néven - egyenesen a kamerára néz, és angolul mondja:

PestiSrácok.hu/Daily Mail

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.