Pesti Srácok

Szijjártó: továbbra is rendkívüli az európai terrorfenyegetettség

Szijjártó: továbbra is rendkívüli az európai terrorfenyegetettség

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyáron történtek alapján továbbra is helytálló az az állítás, hogy Európában a biztonsági helyzet soha nem volt ilyen rossz, és a terrorfenyegetettség sem volt ilyen súlyos, mint most.

Szijjártó Péter keddi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az európai vezetők felelőssége a kontinens biztonságának garantálása, és akik erre nem képesek, nincs helyük az európai vezetők között. Az lenne a dolguk, hogy tegyenek a terrorfenyegetettség ellen - jelentette ki. Kifejtette: a barcelonai és a finnországi volt a legutóbbi támadás, és aggasztó az ezekre érkezett európai reakciók színvonala. Minden ilyen esemény után az európai vezetők részvétüket nyilvánítják, de utána azzal folytatják nyilatkozatukat, hogy "nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni", nem hagyják megváltoztatni az európai emberek életét - közölte. A miniszter szerint ezek a vezetők "félreértik a valóságot", és ha "ennyire telik" tőlük, akkor nem túlzás azt mondani, hogy Európa nagy veszélyben van.

Párhuzamos társadalmak jöttek létre

Megjegyezte: augusztus 18-ától, a barcelonai támadás napjától máig 121 magyar állampolgár regisztrált a konzuli szolgálatnál spanyolországi tartózkodása miatt. A támadás idején 100 regisztráció volt, az érintetteket meg is keresték - tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte: már az európai utazásoknál is fontos szempont a biztonság. Az európai biztonság sorskérdése pedig nagy mértékben azért megoldatlan, mert sokan képtelenek erről tárgyilagosan vitázni - vélekedett. Azt mondta, meg kell nézni, kik a támadások elkövetői: illegális bevándorlók vagy olyanok, akik maguk (vagy családjuk) korábban bevándorlóként érkeztek, és az integrációjuk nem sikerült. Voltak ugyan sikeres társadalmi integrációs folyamatok, de kudarcot vallók is, és van, ahol párhuzamos társadalmak jöttek létre - magyarázta.

PestiSracok facebook image

Új konzulok állnak szolgálatba

A miniszter úgy látja, a nyár eseményei is mutatják, hogy helyes a magyar álláspont, amely szerint az illegális bevándorlás gondját úgy lehet megoldani, ha Európán kívül tartják a migránsokat, mert ha bejönnek, "Európa vesztes pozícióba kerül". Szijjártó Péter közölte: a nyár azt is megmutatta, hogy elképesztő módon megnőtt a konzuli ügyek száma, a konzuli szolgálat nagyon leterhelt volt, ezért nyolcvannal megemelik a számukat. Az új konzulok Nyugat-Európában, Délkelet-Ázsiában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában állnak szolgálatba - közölte. A miniszter a konzuli feladatokról szólva megjegyezte: legutóbb egy olaszországi nemzetközi táborban részt vevő magyar egyetemista halála ügyében intézkedtek. Szijjártó Péter kérdésre azt is elmondta, hogy Csiszár Jenő szeptemberben áll szolgálatba a milánói főkonzulátus élén.

PS/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.