Pesti Srácok

Új jelzés kerülhet az élelmiszerekre a magyar javaslat alapján

Új jelzés kerülhet az élelmiszerekre a magyar javaslat alapján

A termékek jelölését és a védjegyek piacát is érinti az a húszpontos akcióterv, amelynek célja az élelmiszerek minőségének javítása és a vásárlói tudatosság növelése - mondta a Magyar Időknek Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Heteken belül kiderülhet, hogy Brüsszel áldását adja-e a nyugati és a keleti piacon eltérő minőségben forgalmazott élelmiszerek jelölésére vonatkozó magyar javaslatra - írta a Magyar Idők.

Ha az Európai Bizottság pozitív választ küld hazánknak, a nagy multinacionális élelmiszergyártóknak kötelezően fel kell majd tüntetniük a csomagoláson, ha az adott márkatermék összetételében vagy minőségében eltér a más országokban kapható verziótól - mondta a lapnak Zsigó Róbert.

Az államtitkár szerint az élelmiszerek jelölésére vonatkozó szabályok uniós hatáskörben vannak, a tagállamoknak csupán szűk mozgásterük van. Azt remélik, hogy Brüsszel támogatni fogja az eltérő minőség jelölésére vonatkozó magyar javaslatot.

A nemrég napvilágot látott, úgynevezett húszpontos élelmiszer-minőségi stratégiával kapcsolatban Zsigó Róbert közölte, hogy az intézkedéscsomag egyik lényeges eleme - az élelmiszerkönyvi előírások szigorítása és a hatósági ellenőrzés fejlesztése mellett - a vásárlói tudatosság növelése, a szemléletformálás. Az eltérő minőségű élelmiszerek esetében is az a legfontosabb szempont, hogy a vásárlók tudják, mire kell figyelniük a választáskor.

Erre a feladatra a következő években több mint másfél milliárd forintot fordíthat a földművelésügyi tárca.

A jelölések mellett a védjegyek piacán is rendet tennének, ma ugyanis számtalan minőséget garantáló jelölés van forgalomban. Nagyon sokféle védjegyet használnak a magyar piacon, amelyekről az emberek egyre kevésbé tudják eldönteni, hogy melyik védjegy mit garantál. Ezért is fontos, hogy megkeressék azokat a pontokat, ahol egyszerűsíteni lehet a rendszeren - mondta.

Emellett megerősítik a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet is, a rendszer pedig egy S-QR-kód-alapú hátteret is kap, amely segítségével a vásárlók egy kattintással minden fontos információt megtudhatnak az adott termékről.

PS/MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.