Pesti Srácok

Varga Mihály: a magyar gazdaság növekedése stabil

null

A május-júliusi időszak foglalkoztatási és munkanélküliségi adatai egy egészséges, stabil gazdasági növekedés irányába mutatnak - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.

A KSH legfrissebb közlése szerint a május elejétől július végéig tartó három hónapos időszakban 4 millió 434 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Varga Mihály hozzátette: a munkahelyek számának növekedése azt is magával hozta, hogy a foglalkoztatás szinte minden korosztályban arányosan bővült, miközben a munkanélküliek száma 200 ezer alá süllyedt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében kiemelték: a magyar gazdaság érdemi növekedésének és a kormány sikeres foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően a munkanélküliségi ráta 61 hónapon át tartó töretlen csökkenését követően rekord alacsonyra, 4,2 százalékra süllyedt. A 2010-es kormányváltás óta így 724 ezerrel nőtt a munkában állók száma, a növekedés döntő része pedig a magyar versenyszférában következett be.

A versenyszektor javuló foglalkoztatását főként a kormány kezdeményezésére tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás segítette elő, ezáltal nőtt az aktivitás, a reálbérek pedig 10 százalékkal emelkedtek idén. A közlemény szerint Magyarország júniusban a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű ország volt az Európai Unióban, csak Csehországban, Németországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája a 2010-es 30 százalékról, 10 százalék közelébe mérséklődött, a pozitív folyamatokban nagy szerepet játszott a munkahelyvédelmi akció.

A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerőpiaci reformoknak, a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a minimálbérek érdemi emelésének, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak - olvasható az NGM közleményében.

MTI; Vezető kép: Origo
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.