Pesti Srácok

Veres András: 27 millió forintot gyűjtöttek az üldözött keresztények javára

Veres András: 27 millió forintot gyűjtöttek az üldözött keresztények javára

Huszonhétmillió forint gyűlt össze eddig az üldözött közel-keleti keresztények javára, otthonaik újjáépítésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által szervezett online gyűjtésen - mondta Veres András, az MKPK elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Veres András közölte: a körülbelül egy héttel ezelőtti adatok alapján az látszik, hogy bár kevesebben adakoztak, mint a korábbi, templomi gyűjtésen, az összeg "úgy tűnik, lényegesen nagyobb". Hozzátette: bízik abban, hogy bár tanévkezdés közeledik, sokan érzik, hogy vannak szegényebb emberek, és szükséges segíteni, hogy legyen hol lakniuk. Ismertette: a helyi keresztények püspökeivel vannak állandó kapcsolatban, tőlük hallottak arról is, hogy az iraki Moszul közelében van egy lebombázott terület, ahol nagyon nagy szükség lenne arra, hogy minél előbb visszaköltözhessenek a keresztények, akik vagy menekülttáborokban vagy a rokonaiknál éltek. Elmondta: augusztus végéig tart a gyűjtés, amelynek ötlete június elején vetődött föl, mert sürgető kérések érkeztek hozzájuk arról, hogy bizonyos településekre vissza tudnának költözni az elüldözött emberek, de a lakásaik, otthonaik mintegy 80 százalékban elpusztultak és a rokonoknál is nehéz a helyzetük, hiszen sok esetben nagycsaládokról van szó.

PS/MTI, Fotó:vaol

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?