Pesti Srácok

Áder–Vucic-találkozó: a szerb elnök szerint még soha nem volt ilyen jó a két ország kapcsolata

Áder–Vucic-találkozó: a szerb elnök szerint még soha nem volt ilyen jó a két ország kapcsolata

Egymás tiszteletére és megbecsülésére szólította a szerbeket és a magyarokat Áder János köztársasági elnök hétfőn Zentán, ahol a törökök leverésével zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt szerb kollégájával, Aleksandar Vuciccsal. A szerb elnök azt mondta: a történelem tanulsága, hogy közösen mindenre képesek vagyunk.

Áder János beszédében úgy fogalmazott: ahogy 320 évvel ezelőtt, úgy „ma sem mindegy, hogy milyen békét kötünk egymással, a körülöttünk élőkkel, végső soron önmagunkkal, és hogy mit hagyunk örökül az utánunk jövőknek. Nekünk, kései utódoknak az a feladatunk, hogy egymás megbecsülésével őrizzük sokszínű hagyományainkat, kulturális örökségünket”. Kifejtette: nem mindegy, hogy az utódok mit hagynak hátra, véres indulatokat vagy tiszteletet egymás teljesítménye iránt, kicsinyes ellenségeskedést vagy közös célokat, részvétlenséget a bajban vagy európai összefogást,

Áder János leszögezte: Szerbia és Európa számíthat Magyarországra. Rámutatott: a történelem nagy háborúinak sokféle oka volt, a legtöbb csatában végül mégis két ellentétes erő küzdött meg egymással: a hódítók az egyik oldalon, s a hazájukat és életüket védők a másikon. Zenta mellett 1697. szeptember 11-én vívták azt a véres csatát, amely véget vetett a másfél évszázados török uralomnak Magyarország területén. Emlékeztetett: a XVII. század végén

PestiSracok facebook image
Áder János és Aleksandar Vucic a zentai koszorúzáson; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Vucic: „Közösen mindenre képesek vagyunk”

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök a felszólalásában rámutatott:

A 320 évvel ezelőtti győzelem után mindkét ország meg tudott erősödni. Magyarország az egyik legnagyobb támogatója Szerbiának, hiszen a két országot sokkal több köti össze, mint a Duna vagy Hunyadi János emléke, összeköti a közös múlt, hiszen ezen a területen évszázadok óta egymás mellett él a szerb és a magyar nép – magyarázta. Vucic elnök kiemelte: a szerbek régóta tudják, hogy az Európába vezető út számukra Budapesten és Bécsen keresztül vezet, ezért is fontos a szomszédos országok támogatása. Aleksandar Vucic megköszönte Áder János és Orbán Viktor miniszterelnök támogatását Belgrád európai integrációja során. Rámutatott, hogy a két ország kapcsolata soha korábban nem volt olyan jó, mint most, a gazdasági kapcsolatok gyümölcsözőek, ami a két nép jólétéhez is hozzájárul, és a Szerbiában élő magyar kisebbség, valamint a Magyarországon élő szerb kisebbség is széles körű jogokat élvez. Aleksandar Vucic aláhúzta: Szerbia számára fontos Magyarország támogatása, ez erősíti Szerbiát. Az erős Szerbia erős Balkánt és erős térséget jelent, ami minden itt élő számára fontos.

Áder János, Aleksandar Vucic és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a zentai megemlékezésen; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A díszülés után Áder János és Aleksandar Vucic kétoldalú megbeszélést folytatott a szerb-magyar megbékélésről, amely 2013-ban kezdődött el, amikor a magyar és az akkori szerb köztársasági elnök közösen hajtott fejet a második világháborúban és utána kivégzett magyar és szerb áldozatok emléke előtt Csúrogon.

Az áprilisban megválasztott Aleksandar Vucicnak és Áder Jánosnak ez volt az első hivatalos találkozója. A két elnök részvételével megtartott zentai emlékülés előtt Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár megnyitotta A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítást. Beszédében aláhúzta: amint 320 esztendővel ezelőtt is csak közös összefogással lehetett legyőzni a közös ellenséget, most is Magyarország és Szerbia, a közép-európai országok, illetve az Európai Unió összefogásával lehet úrrá lenni a problémákon.

MTI. Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.