Pesti Srácok

Aláírták a szerződést a 3-as metró felújításáról

Aláírták a szerződést a 3-as metró felújításáról

A felújított állomásokon jövő október végén, az alagút esetében pedig 2020 júliusában kell megkezdeni a műszaki átadás-átvételt az északi szakaszon. Aláírták a 3-as metróvonal északi, Újpest-Központ és a Dózsa György út közötti szakaszának felújítására vonatkozó vállalkozói szerződéseket hétfőn Budapesten a BKV, a Strabag Építőipari Zrt., és a Swietlesky Vasúttechnika Kft. képviselői.

Tarlós István főpolgármester közölte: az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke nettó 24,1 milliárd forint, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint. Az állomások esetében a műszaki átadás-átvétel megkezdésének határideje 2018. október 31-e, az alagút esetében ez a határidő 2020. július 24-e. A metrópótlás tervét a BKK hétfőtől bocsátotta társadalmi egyeztetésre, szeptember 17-ig lehet véleményezni. A pótláshoz szükséges előkészítő munkát több helyszínen végzik, például az Árpád hídnál, de dolgoznak már a Nyugati téren is, pedig a középső szakasz felújításáról egyelőre semmit sem tudni.

Forrás: MTI, hvg.hu, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.