Pesti Srácok

Egy volt zöldpárti osztrák politikusnak leesett a tantusz: a bevándorlás támadás Európa ellen

Egy volt zöldpárti osztrák politikusnak leesett a tantusz: a bevándorlás támadás Európa ellen

Peter Pilz, a Zöldek korábbi képviselője komoly kritikával illette a migránsokat, de a teljes osztrák közéletet is. Pilz frissen megjelent könyvében a bevándorlási válságot Európa elleni támadásnak nevezi, amit a politikai iszlám követ el. Az iszlamisták mellett a nacionalistákat is azzal vádolja, hogy tönkre akarják tenni Európát — írja a Kronen Zeitung beszámolója alapján a 888.hu.

Pilz a Willkommenskultur kapcsán egyértelműen hibásnak nevezte a migránsokat azért, mert sokan segélyeken élnek munka helyett. Pilz szerint a migránsoknak meg kell tanulniuk németül, el kell sajátítaniuk és tiszteletben kell tartaniuk Ausztria kultúráját. Ennek ellenére egy esetleges ÖVP-FPÖ koalíciótól óva intett, szerinte egy ilyen kormány elszigetelné Ausztriát. A politikus korábbi párttársait is kritizálta, amiért 2015 után nem ismerték fel, hogy a fő témának már nem a környezetvédelemnek, hanem a biztonságnak és a bevándorlásnak kellett volna lennie.

Peter Pilz korábban a Zöldek (Grünen) pártjában politizált, ám onnan kilépett, és saját listával indul az októberi választásokon. A Pilz listája (Liste Pilz) esélyes a parlamenti küszöb megugrására, 3-4 százalék környékére mérik a formációt, a liberális NEOS-hoz hasonlóan. Az október 15-én esedékes választás abszolút esélyese a Sebastian Kurz által megreformált Osztrák Néppárt (ÖVP); az a szocdemek (SPÖ) és a Szabadságpárt (FPÖ) pedig a második helyért áll harcban. Az osztrák politikai élet legnagyobb kérdése, hogy Kurz-féle néppárt kivel lép majd koalícióra.

Forrás: Kronen Zeitung/888.hu. Vezető kép: Parlamentsdirektion/Wilke

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.