Pesti Srácok

Ettől dührohamot kaphat az akadémiai közösség – Genetikusok szerint hunok voltak az őseink

Ettől dührohamot kaphat az akadémiai közösség – Genetikusok szerint hunok voltak az őseink

Szegedi genetikusok honfoglaláskori leletek vizsgálata alapján azt állítják, a Kárpát-medencébe érkező őseink jelentős százalékban a hunok DNS-ével rendelkeztek – írja a HVG.hu. A kutatókkal készült interjúból kiderül, feltételezhetően nem a honfoglalók, hanem az itt élő avarok beszélték a magyar nyelvet.

Mint a portál írja, a régészeti genetika fiatal tudományterület, amely főleg csontmaradványokból kivont DNS alapján próbálja rekonstruálni a származási láncot. A Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén a honfoglalók genetikáját tanulmányozzák, a csontmaradványokból kinyert mitokondrium DNS-ből próbálják a magyarok őstörténetét felvázolni. Tanulmányukban arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a honfoglaló magyarok a hunoktól származnak, legalábbis részben. Ez a nézet, mely sokáig uralkodott, a jelenlegi régészeti felfogás szerint hamis. Az interjúban a genetikus csoportot vezető Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem professzora elmondta, kutatásukban elsősorban a honfoglalók származására voltak kíváncsiak. Elmondta, a honfoglaló magyarokban 30-40 százaléknyi ázsiai eredetű összetevőt találtak. Mivel mára ebből csupán 4 százalék ez az arány, az a fontos következtetés adódik, hogy a vizsgált honfoglalók hozzávetőleg 10 százalékban járultak hozzá a mai magyarság genetika arculatához. Az adatok szerint kijelenthető, hogy a honfoglalók kevesen lehettek.

Arról is beszélt, a magyar nyelvet, az uralkodó elmélet szerint, a honfoglalók hozták magukkal a Kárpát-medencébe, ezért nagyobb arányban várnánk ennek a nagy létszámú populációnak a genetikai nyomait. Hozzátette, őstörténetünket iskolai oktatás szintjére kikristályosító akadémiai közösség a mai napig nem állt elő alternatív elméletekkel, a honfoglalókat a proto-uráli népekből származtatják. Jellemzőbb, hogy a lehetséges hun rokonság hallatán inkább dührohamot kapnak.

Teljes interjú itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: hvg.hu; fotó: mek.oszk.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.