Pesti Srácok

Fidesz: Mit is tud Gyurcsány a 2010 előtti korrupciós ügyekről?

Fidesz: Mit is tud Gyurcsány a 2010 előtti korrupciós ügyekről?

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről. A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan – tette hozzá.

Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, Gyurcsány Ferenc keddi dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt - idézte őt -, hogy 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát. A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan - mondta Puskás Imre, hozzátéve: a DK elnökének volt olyan nyilatkozata is, amely szerint többek között azért hagyta el az MSZP-t, mert ott lopnak. A Fidesz szóvivője szerint viszont kedden Gyurcsány Ferenc már "konkrét bejelentéssel szolgált", amellyel kapcsolatban kérdéseket intézett az ellenzéki pártelnökhöz.

- kérdezte Puskás Imre, aki arra is választ vár, hogy ez a 4-es metró "szétlopott" beruházásánál is igaz volt-e, illetve ebből a projektből mennyi pénz került az MSZP kasszájába. A szóvivő szerint kérdés továbbá, hogy a DK elnöke keddi "bejelentése" után mikor fordul az ügyészséghez, mikor tesz feljelentést a 2010 előtti kormányzati korrupció működéséről.

PestiSracok facebook image

Arra a felvetésre, hogy Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke Schilling Árpádot, Gulyás Mártont és Vágó Gábort is megemlítette mint olyanokat, akik részt kívánnak venni Magyarország belső rendjének szétzilálásában, Puskás Imre úgy reagált, Németh Szilárd a testület alelnökeként „olyan információk birtokában lehet, amelyek a bizottság ülésén hangzanak el, és amely információknak én nem lehetek a birtokában", ezért oktalanság lenne kétségbe vonni a szavait.

A péntekig tartó háromnapos velencei Fidesz-KDNP-frakcióülésről szintén kérdésre a kormánypárt szóvivője elmondta, a tanácskozás két központi témája a kötelező betelepítési kvóta és a családtámogatás ügye, Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke ezekről biztosan szólni fog szerda esti politikai értékelő beszédében. A felcsúti kisvasút tervezett európai parlamenti ellenőrzését firtató kérdésre Puskás Imre azt felelte, a tények azt igazolják, hogy a felcsúti beruházás teljesíti a pályázatban vállalt feltételeket.

Forrás: MTI; fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.