Pesti Srácok

Rendkívül sokba vannak a migránsok Németországnak

Rendkívül sokba vannak a migránsok Németországnak

Wolfgang Schäuble az Allgemeine Zeitungnak adott interjút, amelyben az illegális bevándorlókra költött orbitális összegekről is beszélt.

A német pénzügyminiszter a lapinterjúban elmondta, hogy országa kiterjedt szociális hálót működtet, ami azt jelenti, hogy a szövetségi költségvetés több mint 50 százaléka szociális kiadásokra megy el. Ennek köszönhető, hogy Németországban a legkisebbek a jövedelmi különbségek — tette hozzá. Nem hiába akarnak a migránsok Németországba menni.

Megjegyezte, nem igaz, hogy a német kormány nem gondol a szegény sorban élő állampolgárokra, de beismerte közben azt is, hogy " a menekülttéma a következő években sok pénzbe kerül majd". Schäuble szerint ettől függetlenül a feladatokat el kell végezni, hiszen akkor évtizedek múlva is büszkén mesélhetik majd unokáiknak, hogy a németek mennyire segítőkészek.

A szövetségi költségvetésből tavaly 21,7 milliárd eurót fordítottak a menekültüggyel összefüggő kiadásokra, beleértve a nem Németországban élő menekültek támogatását, és az újabb menekülthullámok megelőzését szolgáló programokat. Ez a 329,1 milliárd eurós összkiadás nagyjából 6,5 százaléka. Az idén 21,3 milliárd eurót szánnak a menekültüggyel összefüggő kiadásokra.
PestiSracok facebook image
888.hu; Vezető kép: The Telegraph
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.