Pesti Srácok

Zuckerberg besegít Merkelnek: a Facebook listázza az AfD-rajongókat, hogy könnyen törölhetők legyenek

Zuckerberg besegít Merkelnek: a Facebook listázza az AfD-rajongókat, hogy könnyen törölhetők legyenek

A Facebook készített egy olyan alkalmazást (elsősorban német felhasználóknak), amelynek segítségével egy gombnyomással kideríthető, kik azok az ismerősök, akiknek tetszik a német migrációellenes párt, az AfD oldala, és ezeket a „renitenseket” azonnal ki is lehet törölni a barátlistáról – írta a Polgárportál.hu. Ha George Orwell ezt megérhette volna...

A Facebook közösségi oldal készített egy speciális linket elsősorban a német felhasználóknak. Ha erre rákattint a felhasználó, akkor láthatja, kik azok az „elvetemültek”, akik a német parlamenti választások harmadik legerősebb pártjának, az AfD-nek a kedvelői – adta hírül a Polgárportál.hu. Ez azt jelenti, hogy egy államilag engedélyezett, demokratikusan megválasztott, immáron a Bundestagba (német parlament) is bekerült párt hívei – Facebook-nyelven lájkolói – az ismerőseik számára szépen, gondosan, ABC sorrendbe szedve megjeleníthetőek.

Ráadásul a nevek mellé rögtön odabiggyesztették a gombot is, amivel a „megtévedt báránykát” (a fősodratú német média szerint: nácit) egy kényelmes klikkeléssel rögtön ki is lehet törölni az ismerősök listájáról. Praktikus. Az NDK 2.0 verziója megszületett és Erich Honecker irigykedve figyel valahonnét egy másik világból. A Stasi, az egykori kelet-német titkosszolgálat sem működött ennyire hatékonyan – fogalmazott a Polgárportál.hu.

PestiSracok facebook image

A Polgárportál által közzétett képernyőfotón egy felhasználó barátlistájának egy része látható, amin többnyire német és néhány magyar FB-tag, valamint egy híres és közkedvelt német újságírónő neve szerepel, akik „tetszikelték” az AFD-t. Ahogyan Németországban haladnak a dolgok, örülhetnek, ha nem megy értük a „nagy fekete autó”...

Forrás: Polgárportál. Vezető kép: Steffen Kugler/dpa/Corbis

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.