Pesti Srácok

Fidesz: Az erkölcsi mélypontra süllyedt Botka helyett Szegednek új polgármesterre van szüksége

Fidesz: Az erkölcsi mélypontra süllyedt Botka helyett Szegednek új polgármesterre van szüksége

Megfontolandónak tartana egy időközi önkormányzati választást a Fidesz Szegeden, mivel a kormánypárt szerint az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról lemondott Botka László polgármester erkölcsi mélypontra, politikai válságba került. Szegednek új irányra, új közgyűlésre és polgármesterre van szüksége - mondta B. Nagy László, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szerinte olyan erkölcsi mélypontra, politikai válságba került Botka László, hogy el kellene gondolkodni, érdemes-e kivárni az önkormányzati választásig hátralévő mintegy két évet. B. Nagy László azt mondta: Botka László "bukását" nem az okozta - mint azt a szocialista politikus állította -, hogy politikai maffia hálózta be a baloldalt, "ez csak ürügy", a valódi problémát a nevéhez kötődő szegedi ügyek jelentik. A városban ugyanis rengeteg a korrupciógyanús ügy, például a Szeviép esete - amelyben mintegy 10 milliárd forint értékben elvégzett munkát nem fizettek ki - és a Mars téri piac beruházása, amelynek előkészítése során pavilonokat dózeroltak el - fejtette ki a fideszes képviselő, úgy fogalmazva: a szegediek arcul csapva érzik magukat. B. Nagy Lászlót megkérdezték arról, hogy 2020. június 4-étől a Csanád nevet is felveszi Csongrád megye. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy egy "alulról jövő" kezdeményezésről van szó, amelyet a Csongrád Megyei Közgyűlés jóváhagyott. Az átnevezés várható költségeit elenyészőnek nevezte.

PS/MTI, fotó:HPGy

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."