Pesti Srácok

Az idei fizikai Nobel-díjat gravitációkutatók kapják

Az idei fizikai Nobel-díjat gravitációkutatók kapják

A gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeiért három amerikai tudós kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

Rainer Weiss, valamint Kip Thorne és Barry Barish a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) létrehozásában és a gravitációs hullámok megfigyelésében végzett munkájával érdemelte ki az elismerést. A kitüntetettek 9 millió svéd koronával ((291,6 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Ennek felét Rainer Weiss kapja, a másik felén Kip Thorne és Barry Barish osztozik. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

Úttörő felfedezés

Teljesen új utakat és lehetőségeket nyitott az asztrofizikában a gravitációs hullámok létére közvetlen bizonyítékkal szolgáló lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium (LIGO), méltán kaptak elismerést a szerkezet elméleti alapjait kidolgozó tudósok - mondta az MTI-nek Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Fizikai Intézetének igazgatója. Frei Zsolt elmondta: a 2016-ban bejelentett világraszóló észlelés után várható döntés volt, hogy LIGO alapjait kidolgozó tudósok Nobel-díjat fognak kapni munkájukért. Albert Einstein 1916-ban jósolta meg a gravitációs hullámok létét, azonban úgy vélte, a gravitációs annyira gyenge az elektromágneses kölcsönhatáshoz képest, hogy az emberiség sosem lesz képes a kimutatására. Ez ugyanis egy tíz a mínusz huszonegyediken nagyságrendű effektus, vagyis egy méteres rúd hossza a gravitációs hullámok hatására csupán egy proton átmérőjének egy milliomod részével változik meg - magyarázta a kutató. Mint érzékeltette, a gravitációs hullámok kimutatásához a Nap és a hozzá legközelebbi, négy fényévre található csillag közötti távolságot egy emberi hajszál átmérőjének pontosságával kell tudni megmérni. Ez borzasztóan nehéz feladat, de a LIGO most pontosan erre képes. Az 1960-as-1970-es évekig nem volt elég fejlett a technológia ahhoz, hogy bárki próbálkozni merjen ilyen méréssel. Elsőként Joseph Weber próbálta tömegrezonátorokkal igazolni a gravitációs hullámok létét. Néhány köbméteres alumíniumhengert függesztett fel és úgy vélte, ki lehet majd mutatni, ha a gravitációs hullámok megrezegtetik a szerkezetet. A tömegrezonátorok érzékenysége sajnos kevés volt és nem sikerült tovább tökéletesíteni a találmányt - mondta Frei Zsolt, aki az ELTÉ-n működő kutatócsoportjával maga is részt vesz a LIGO nemzetközi együttműködésben. Ezt követően állt elő Kip Thorne, Rainer Weiss és az idén elhunyt Ronald Drever azzal az ötlettel, hogy lézeres interferométerrel keressék tovább a gravitációs hullámokat - fűzte hozzá. Az egymilliárd dollárból fejlesztett LIGO két egyforma, négy kilométer hosszú lézerdetektorból áll, amelyek egyike a Louisiana állambeli Livingstonban, a másik a Washington állambeli Hanfordban van.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó:livemint

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.