Pesti Srácok

Az Iszlám Állam feltételezett terroristáját fogta el a görög rendőrség

Az Iszlám Állam feltételezett terroristáját fogta el a görög rendőrség

A görög rendőrség csütörtökön elfogott egy 32 éves szíriai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja - közölték a helyi hatóságok pénteken.

A férfi mobilján ezt alátámasztó adatokat, felvételeket - például kivégzésekről készült videókat - és képeket találtak. A görög média szerint a férfi beismerte, hogy a szélsőségesekhez tartozik, és Észak-Európába készült.

A férfi a gyanú szerint 2016 júniusában illegális úton érkezett Lérosz szigetére feleségével és két kiskorú gyermekével. A család több görögországi menekülttáborban is élt az elmúlt időszakban.

A feltételezett terrorista akkor került a rendőrség látókörébe, amikor felesége két hónappal ezelőtt családon belüli erőszak miatt feljelentette, és azt állította, hogy az Iszlám Állam tagja.

PestiSracok facebook image

Ettől kezdve figyeltették a férfit, míg csütörtökön végül őrizetbe vették, amikor menedékkérelme miatt megjelent a hatóságok előtt. A szíriait még a nap folyamán bíróság elé állítják az észak-görögországi Alexandrupoliszban.

MTI; Fotó: Los Angeles Times

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?