Pesti Srácok

Brüsszelben megkezdik a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítését

Brüsszelben megkezdik a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítését

A Fidesz információja szerint szerdán Brüsszelben megkezdik a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítését - jelentette ki a párt szóvivője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Puskás Imre hangsúlyozta: a jelentés egyetlen valós célja Magyarország elítélése, ami abból is látszik, hogy olyan politikusokat bíztak meg a munkával, akik "Soros tenyeréből esznek", közülük hárman is megtalálhatóak azon a listán, amely Soros megbízható szövetségeseit sorolja fel.

Ebben a helyzetben arra kérnek mindenkit: minél többen nyilvánítsanak véleményt a kormányzat által a Soros-tervről indított nemzeti konzultáción, annak érdekében, hogy a kormány a magyar emberek minél szélesebb támogatásával harcolhasson Magyarország bevándorló országgá változtatása ellen - tette hozzá a szóvivő. Mint elmondta: a jelentés célját illetően sokat mondó, hogy jelentéstevőnek egy liberális migránspárti politikust Judith Sargentinit választották. Az előkészítésben pedig Marie-Christine Vergiat, Josef Weidenhozer, Louis Michel, Marek Jurek és Roberta Metsola európai parlamenti képviselők vesznek részt.

Közülük többen is szerepelnek a nemzetközi sajtóban napvilágra került "Soros megbízható szövetségeseinek listáján": Vergiat, Weidenholzer és Michel. Hangsúlyozta, hogy mindannyian olyan bevándorláspárti politikusok, akik alig várják, hogy elítélhessék Magyarországot és számos esetben bírálták, a határvédelmi kerítést és Magyarország migránspolitikáját. A jelentés célja, hogy rákényszerítse Magyarországot migránspolitikájának megváltoztatására - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Mindennek kapcsán emlékeztetett arra:

Arról is szólt, hogy a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció keretében a Fidesz aktivistái standokat állítanak fel országszerte a konzultáció népszerűsítése céljából.

- mondta Puskás Imre.

MTI; Vezető kép: Demokrata

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.