Pesti Srácok

Egy szövetségi bíró határozatot hozott, amivel megakadályozta, hogy a transzneműektől búcsút vegyen a hadsereg

Egy szövetségi bíró határozatot hozott, amivel megakadályozta, hogy a transzneműektől búcsút vegyen a hadsereg

Egy washingtoni szövetségi bíró határozatot hozott annak megakadályozására, hogy Donald Trump elnök betilthassa a transzneműek katonai szolgálatát.

Donald Trump júliusban, Twitter-bejegyzésben közölte, hogy kormányzata vissza akar térni a 2016 előtti politikához, miszerint transzneműek nem szolgálhatnak a hadseregben.

- írta Trump július 26-án. Majd egy sor további mikroblog-bejegyzésben kifejtette, hogy az amerikai hadseregnek "döntő és átfogó" győzelmekre kell felkészülnie, és ezenközben "nem hordozhatja a transzneműek katonai szolgálatával járó orvosi költségek és szétzüllés terheit". Az elnök Twitter-bejegyzését mind a hadseregben, mind a polgári jogi aktivisták körében visszatetszés fogadta. A bírálók azzal érveltek, hogy egyrészt ez visszalépés a homoszexuálisok, leszbikusok és transzneműek jogainak biztosításában, másrészt pedig a transzneműek katonai szolgálata kutatások szerint sem befolyásolja a hadsereg teljesítményét. James Mattis védelmi miniszter akkor a döntést az ügyben későbbre ígérte. A Rand Corporation 2016-ban - a Pentagon, azaz a védelmi minisztérium felkérésére készített - tanulmánya azt állapította meg, hogy a transzneműségüket nyíltan vállalók katonai szolgálatának "minimális hatása van" a hadsereg felkészültségére és az orvosi költségek alakulására. A tanulmány szerint az amerikai hadseregben 1300-6600 között lehet a transzneműek száma, s az évi 30-140 új hormonkezelés, illetve a szintén évi 25-130 nemátalakító műtét orvosi költségei becslések szerint összesen 2,4-8,4 millió dollárt tesznek ki. Ezt a summát a Rand "rendkívül kicsiny arányúnak" minősítette. Colleen Kollar-Kotelly, a mostani határozatot meghozó szövetségi bírónő döntéséről újságírók a szokásos napi sajtóértekezleten megkérdezték a Fehér Ház szóvivőjét is. Sarah Huckabee Sanders azzal hárította el a választ, hogy az elnöki hivatal és az igazságügyi minisztérium egyelőre tanulmányozza az ügyet.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, fotó:facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.