Pesti Srácok

Felülvizsgálati kérelem a kémperben – Szilvásyék nem dőlhetnek hátra

Felülvizsgálati kérelem a kémperben – Szilvásyék nem dőlhetnek hátra

Felülvizsgálati kérelem benyújtását fontolgatja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek ügyében, mert szerintük a szeptemberi jogerős ítélettel nincs minden rendben - értesült a Magyar Idők. Az ügy lényege, hogy Galambos Lajos akkori főigazgató 2007-ben bolgár szakembereket hívott az NBH-ba, hogy hazugságvizsgálatnak vessen alá több, általa megbízhatatlannak tartott középvezetőt. A bolgárok azonban oroszok voltak.

A Fővárosi Ítélőtábla szeptember 25-én mentette fel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost, utódját, Laborc Sándort, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, Szilvásy Györgyöt és P. László cégvezetőt a kémkedés és bűnpártolás vádja alól. A kémper először 2013-ban jutott el az ítélethirdetésig. Akkor a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa Galambost, Laborcot és Szilvásít börtönbüntetésre ítélte. 2015-ben a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú döntést hatályon kívül helyezte. Második nekifutásra a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa már mind a négy vádlottat felmentette, aztán ismét az ítélőtáblára került az ügy, a táblabíróság pedig helybenhagyta a "második" elsőfokú ítéletet, azaz a vádlottak szabadon és büntetlenül távozhattak.

Ha a most várható eljárásban a Legfőbb Ügyészség egyetért a fellebbviteli főügyészséggel, a Kúriához fordulhat rendkívüli jogorvoslatért - olvasható a szerdai Magyar Időkben. Ha a Kúria osztja az ügyészség álláspontját, új eljárásra kötelezheti az ítélőtáblát. Ebben az esetben bármi megtörténhet, azaz akár újból fordulhat a kocka, és ismét kimondhatják Galambos, Laborc és Szilvásy bűnösségét.

Az ügy lényege, hogy Galambos Lajos akkori főigazgató 2007-ben bolgár szakembereket hívott az NBH-ba, hogy hazugságvizsgálatnak vessen alá több, általa megbízhatatlannak tartott középvezetőt. A P. László vezette biztonsági cég közreműködésével hozott szakemberek valójában oroszok voltak, és sajtóhírek szerint a polgári elhárítás szerverére is rákapcsolódhattak, így akár államtitkokhoz is hozzájuthattak.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.