Pesti Srácok

Fiatal tiltakozót ütött a DK nyugdíjas híve

Fiatal tiltakozót ütött a DK nyugdíjas híve

Megütöttek egy demonstráló fiatalt a Demokratikus Koalíció péntek délutáni fórumán, melyet Niedermüller Péter, a DK európai uniós parlamenti képviselője tartott Pécsen. A fórum során Niedermüller kárhoztatta a kormányt, amiért az határzárat épített, és a 2015-ös migránsáradattal jövő személyeket továbbszállította nyugatra.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció alelnöke és a párt európai uniós képviselője, Niedermüller Péter pécsi fórumán körülbelül 27-en vettek részt, a politikus pedig az esetleges választási győzelem után orvosolandó problémákról beszélt. A fórum alatt két fiatal demonstráló a művelődési ház nagytermének hátsó sorából felállt, kitartottak egy molinót, melyen a következő szöveg volt olvasható:

PestiSracok facebook image

A többnyire nyugdíjasokból álló publikum több tagja ki akarta küldeni a fiatalokat a teremből, majd ketten kitépték a kezükből a molinót, és egyikük, egy idős férfi meg is ütötte az egyik fiatalt. A tüntetők meg sem szólaltak. Az ütést többek között a DK pécsi képviselője, Kunszt Márta helytelenítette, erre valaki bekiabálva még több pofont követelt. Hiába magyarázta el a DK képviselője, hogy ez egy nyilvános fórum, ahova bárki bejöhet, a pofozkodó férfi dühöngve kiviharzott a teremből, de előtte még kiabált:

Egy idős nő az élete történetét mesélte el kiabálva:

A megütött fiatal Beke Zoltán, a Fidelitas dél-dunántúli régiójának igazgatója elmondta, ők csak éltek a szabad véleménynyilvánítás jogával, a verekedésre viszont nem voltak felkészülve. Úgy vélte, a DK hívei a régi időket idézően reagáltak a számukra nem elfogadható nézetekre – erőszakkal, retorzióval, pofonnal.

Az ellenvélemény, amelyet nem viseltek el a Demokratikus Koalíció hívei. (fotó: pecsma.hu)

Niedermüllernek még mindig fáj, hogy nem lepték el Magyarországot a bevándorlók

A DK alelnöke úgy kommentálta az esetet, megérti az urat(sic!), aki verekedett, de ha hagyják magukat „beleharcolni” verekedésekbe, akkor az fog történni, amit Orbán mondott, hogy 2017 őszén zavargások lesznek, és erre várnak.

Más ütős is volt a fórumon, Niedermüller bemutatta, hogy szavakban elképesztően könnyű kormányozni. Például néhány tízmilliárd forintból megoldaná a gyermekéhezést, pikk-pakk felszámolná a 15-16 éves fiatalok negyedét érintő funkcionális analfabetizmust, és persze oktatásegészségügy. A nagyrészt idősek által látogatott fórumon természetesen nekik is ígérni kellett, így az „egész országra kiterjedő idősellátást” vizionált, jelentsen ez bármit, illetve különbözzön bármiben attól, ami ma van. A DK alelnöke természetesen azért is megfeddte a kormányt, hogy a migráció során határzárat épített, és tagadta azt a mindenki által közismert tényt, hogy az iszlamista merényletek egy részét migránsok követték el. Szavaiból ítélve, Niedermüller azt tartotta volna helyes magatartásnak, ha a 2015-ben Magyarországon, regisztráció nélkül átgázolt, több százezer migránst itt befogadtuk volna.

A teljes cikk

ITT

olvasható.

forrás: pecsma.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.