Pesti Srácok

Gyurcsány: Nyitva az út a Fidesz veresége felé

Gyurcsány: Nyitva az út a Fidesz veresége felé

„Nyitva az út a Fidesz veresége felé, a kormányzó párt 2010-ben 54, 2014-ben 45 százalékot kapott, 2018-ban harmincvalamennyit fog” – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy bonyhádi lakossági fórumon kedden, ahol arról is beszélt, hogy partnerek kellenek Orbán Viktor leváltásához.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint partnerek kellenek Orbán Viktor miniszterelnök leváltásához, ezért nem szabad örülni annak, ha bármelyikük bajban van. Gyurcsány Ferenc keddi bonyhádi lakossági fórumán azt mondta: ha egy partnerük szavazókat veszít, azok nem biztos, hogy a DK-t támogatják majd 2018-ban. „Optimista vagyok a választásokat illetően annak ellenére, ami az elmúlt két napban történt” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP miniszterelnök-jelöltjének visszalépésére utalva.

Azt mondta: pártja 10-15 százalékot fog elérni, mivel minden olyan választáson, amelyen önállóan indult, sokkal több szavazatot kapott, mint amennyit a közvélemény-kutatók mértek. A pártelnök a választási siker kulcsának és kötelező feladatnak nevezte, hogy a demokratikus ellenzéki pártok a 106 egyéni választókerületben megállapodjanak egymással, az önálló listák pedig – tette hozzá – megmutatják a különbségeket.

– érvelt. Ehhez azonban meg kell érteni, hogy nagyon különböző demokratikus pártok vannak, amelyek egyben közösek: „egy normálisabb, európai köztársaságot” akarnak – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Emlékeztetett arra, hogy a DK az ellenzéki pártoknak a választási törvény módosításáról aláírt megállapodását záradékkal látta el, miszerint ne szavazhasson az, aki nem Magyarországon él. Ez a politikus szerint azért jó, mert ha valaki ezzel egyetért, szavazhat a DK-ra, aki ezen nem változtatna, talál másik demokratikus pártot. A megalakuló kormánykoalíció majd eldönti, hogy mit kell tenni a választási törvénnyel – tette hozzá. Véleménye szerint a külön pártlisták több szavazót vonzanak, hasonlata szerint „a méret utáni szabóság is jobb, mint a konfekció”.

A DK elnöke azt mondta: „Nyitva az út a Fidesz veresége felé, a kormányzó párt 2010-ben 54, 2014-ben 45 százalékot kapott, 2018-ban harmincvalamennyit fog.” Gyurcsány Ferenc mintegy százfős hallgatósága előtt a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban rendezett fórumon egyebek között arról is beszélt, hogy sokkal fontosabb problémák is vannak a menekültkérdésnél, ezek között említette az oktatás, az egészségügy helyzetét és a nyugdíjrendszert.

Mandiner.hu; Vezető kép: PS- Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.