Pesti Srácok

Hamarosan csempészés miatt is bíróság elé áll Jakubinyi Róbert

Hamarosan csempészés miatt is bíróság elé áll Jakubinyi Róbert

Már a harmadik bírónál van Jakubinyi Róbert büntetőügye, amióta tavaly októberben a Fővárosi Főügyészség adócsalás, sikkasztás és csempészés miatt nyújtott be vádiratot ellene a Fővárosi Törvényszékre – tudta meg a Magyar Idők. Az ügy az Egymásért Egy-másért Alapítvány botrányához kapcsolódik.

A lap emlékeztet, a vádirat 2016. október 17-én érkezett meg a törvényszékre, majd az ügyet kiszignálták Kenéz Andrea bírónőre. Ő 2017 elején lemondott bírói jogállásáról, miután fegyelmi eljárás indult ellene, mert a terrorcselekmények miatt elmarasztalt Budaházy György és társai ügyében elmulasztotta az ítéletét határidőre írásba foglalni. Ezt köve­tően Laczó Adrienn bírónő volt jogosult eljárni az ügyben, aki az iratok tanulmányozása során állapította meg, hogy vele szemben kizárási ok áll fenn. A bírónő ugyanis korábban már ítélkezett az alapítványi ügyhöz kapcsolódó, évekkel ezelőtt lezárult perben egy kényszerintézkedés meghozatalában. Február 10-én Jakubinyi Róbert ügyét átszignálták Albrecht Krisztián bíróra, aki hamarosan kitűzi az idei tárgyalási napokat. A per befejezésének időpontja jelenleg pontosan nem határozható meg - írta a Magyar Idők.

Az évtizedeken keresztül kiváló titkosszolgálati és politikai kapcsolatai miatt háborítatlanul dolgozó Jakubinyi Róbert az Egymásért-botrány kirobbanásakor megszökött, csak 2011-ben kapták el, így kimaradt az alapügy tárgyalásából. A vád szerint a csempészést felbujtóként, a Nemzetbiztonsági Hivatal jogászainak jóváhagyásával követte el. Társai­val együtt 2005 augusztusa és 2007 februárja között 59 esetben a belföldi forgalomba bocsátott ázsiai importáruk után nem fizették meg a közterheket, több mint egymilliárd forinttal csökkentve az adóbevételeket. A férfit azzal is vádolják, hogy az ő utasítására a házi pénztárból csaknem egymilliárd forintot vettek ki, ami hozzá került, és azt nem az alapítvány, hanem a saját céljaira fordította.

Jakubinyi Róbertet egy másik ügyben az ügyészség bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés bűntettével is vádolja. A vádirat szerint arra próbálta rábírni az éjszakai életben ismert Tanyi György védőjét, hogy az ügyvéd vegye rá a házi őrizetben lévő védencét: szökjön meg, és Pintér Sándorral kapcsolatos dokumentumokat vigyen ki külföldre azért, hogy azokkal a külföldi sajtóban lejárassa a belügyminisztert. A titkosszolgálati alapítvány volt vezetőjét jövő héten NBH-s bűntársaival együtt hivatali vesztegetésért is elítélheti a Kaposvári Törvényszék. Jakubinyi Róbert a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőit vesztegethette meg. Az állítólagos vád szerint Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója, valamint Gyarmati György, a polgári elhárítás volt osztályvezetője azért kapott milliókat – egyes hírek szerint százmilliót is meghaladó összegeket – az alapítvány pénzéből, hogy cserébe védjék Jakubinyi Róbertet a hatóságok fellépésétől.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők, fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.