Pesti Srácok

Helyi népszavazást tartanának a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról

Helyi népszavazást tartanának a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról

Helyi népszavazást kezdeményez a belső-erzsébetvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitvatartásáról a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete, amely erről keddi rendkívüli ülésén döntött. A testület 12 igen szavazattal, 4 nem ellenében - Stummer János (Jobbik) módosító javaslatának elfogadásával - döntött arról, hogy legyen helyi népszavazás az Erzsébet körút, a Király utca, a Károly körút és a Rákóczi út által határolt területen működő vendéglátóipari egységek éjszakai nyitvatartása ügyében.

A képviselő-testület nem támogatta azokat a javaslatokat, amelyek szigorították volna az üzletek éjszakai nyitvatartásának rendjét.A testület a közterületek eredményesebb takarításáról szóló határozatában többi között döntött arról, hogy az idén 150 millió forintot, jövőre 50 milliót biztosítanak takarítógépek, illetve köztisztasági feladatokat szolgáló haszongépjárművek beszerzésére. Új közterületi illemhelyeket is létesítenek a Kéthly Anna téren, a Reformáció parkban, valamint a Király-Kazinczy játszótéren. Az idén felújítják a Klauzál téri, a Bethlen Gábor téri, valamint a Rózsák terén lévő vécéket. Az elfogadott "takarítási csomag" részeként nagyobbra cserélik az utcai szeméttároló edényeket 150 millió forintból. A testület döntött arról is: nem járul hozzá, hogy az úgynevezett bulinegyedben az önkormányzat tulajdonában álló üres helyiségeket szeszesital-árusító üzletként bérbe adják, illetve a már meglévő bérlemények ilyen irányú funkcióváltását sem támogatja.

A képviselők határoztak arról is, hogy Belső-Erzsébetváros frekventált területein kezdeményezik állandó rendőri jelenlét biztosítását a kerületi rendőrkapitányságnál, valamint Belső-Erzsébetváros frekventált területein állandó közterület-felügyelői jelenlétet biztosítanak. A napirendi vitában Moldován László (LMP) képviselő arról beszélt, hogy Belső-Erzsébetvárosban vészhelyzet van, az érintett terület élhetetlenné vált. Szerinte a került fideszes vezetése és az állam magára hagyta az ott lakókat. Több képviselővel egyetértésben azt javasolta, hogy a testület azt a javaslatot fogadja el, amely szerint minden szórakozóhelynek éjfélkor be kellene zárnia.

Benedek Zsolt (Fidesz-KDNP) azt mondta, a testület elé terjesztett indítvány tartalmazza a lakosok, a civil szervezetek, és a vendéglátósok eddigi javaslatait. Közölte azt is, hogy az ügyben a Fidesz erzsébetvárosi frakciója népszavazást kezdeményez.

PestiSracok facebook image

Stummer János szerint a testület elé került javaslatok a nyitvatartás korlátozásáról nem jelentenek igazi megoldást, azokat szemfényvesztésnek nevezte, és ő is népszavazást javasolt.

Hutiray Gyula (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, szerinte elkerülhetetlen a népszavazás, és kijelentette: nem támogatja az üzletek éjféli bezárását, mert az megölné Belső-Erzsébetváros fejlődését.

Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) azt mondta: a probléma valós, Belső-Erzsébetváros Közép-Európa egyik legkedveltebb turisztikai központja. Ez előnyökkel és rendkívüli hátrányokkal jár - tette hozzá. Közölte: népszavazást kezdeményeznek az ügyben, mert szeretnék megtudni, hogy mit mondanak az erzsébetvárosiak ebben a kérdésben, és a véleményüknek megfelelően járnak majd el. A teljesen megtelt ülésteremben a szigorítást ellenzők és az azt támogatók is képviseltették magukat.

PS/MTI, fotó:Népszava

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.