Pesti Srácok

Huszonegy csalót tartóztattak le a Belvárosban túlszámlázás miatt (Videóval!)

A rendőrök újabb szórakozóhelyet számoltak fel a Belvárosban, ahol 21 alkalmazottat elfogtak és közülük 5 személyt őrizetbe is vettek - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói, a társszervekkel együttműködve 2017. október 19-én éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen akciót tartottak, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak.A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az akciót megelőző felderítő munka során a belvárosi nyomozók megállapították, hogy 2017. október 15-e és október 19-e között az V. kerületi szórakozóhelyen négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki. Előfordult olyan eset, hogy egy vendég a valós 52 360 forintos fogyasztása helyett, 1 030 733 forintot fizetett, vagy olyan, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

PestiSracok facebook image

Forrás: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.