Pesti Srácok

Magyarország bekeményít a pedofíliával szemben

Magyarország bekeményít a pedofíliával szemben

Tárgysorozatban van, és a jövő héten kezdi el tárgyalni az Országgyűlés azt a módosító javaslatot, amely a gyermekek védelme érdekében – különös tekintettel a pedofil-bűncselekményekre – szigorítaná a Btk-t. A Selmeczi Gab­riella, Répássy Róbert és Németh Szilárd fideszes képviselők által jegyzett módosító javaslat szerint az a személy, aki 18 év alatti gyermek ellen követett el nemi erkölcs, illetve a nemi élet szabadsága elleni bűncselekményt, véglegesen eltiltandó minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely azzal jár, hogy gyerekek vannak rábízva.

A dokumentum szerint végleges eltiltás vonat­kozna a gyermekfelügyeletre, -nevelésre, -gondozásra, illetve -gyógykezelésre. A módosítás értelmében ugyanígy eltiltják foglalkozásuktól azokat a szexuá­lis bűnözőket, akik a gyerekkel ha­talmi vagy befolyási viszonyban vannak. A módosító javaslat általános indoklása szerint a Fidesz kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére.

PestiSracok facebook image

– írják a beterjesztők, akik szerint a pedofil szexuá­lis ragadozóknak a munkájuktól való eltiltás erősíti a törvény elrettentő erejét és a kiszolgáltatott gyermek védelmét is. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetőjeként a szeptember 12-i frakcióinfón a végleges eltiltásról szóló módosítás mellett úgy érvelt, eddig a bün­tető törvénykönyvben ez a bírói mérlegelés körébe tartozott, azonban az elmúlt időszak tapaszta­lata azt mutatta, hogy a gyermekek fokozott védelme megköveteli a módosítást. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi szabályozás lehetőséget teremtett a bűnismétlésre. A módosítás egyik legnagyobb vihart kavart előzménye a bicskei gyermekotthonban történt eset. Az intézmény vezetője a vád szerint éveken át zaklatott több rábízott fiatalkorút.

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza a törvénymódosítást, az legkorábban december 1-jén léphet hatályba.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.