Pesti Srácok

Migránssimogató civileknek adtak Botkáék ingyen használatra egy szegedi iskolát

Migránssimogató civileknek adtak Botkáék ingyen használatra egy szegedi iskolát

Ingyenes használatra kapta az önkormányzattól a bevándorlókat segítő Migszol Szeged nevű civil szervezet az egyik évek óta üresen álló iskolaépületet Szegeden. Az gy komoly vitát váltott ki a bukott szocialista miniszterelnök-jelölt vezette városban. Az egyik fideszes képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel durva jogsértéseket követtek el, ugyanis sem az illetékes bizottság elé, sem a képviselőtestület elé nem vitték be az ügyet, ráadásul apácáktól korábban milliókat kértek volna ugyan azért az épületért. A témának az M1 járt utána.

A Migszol nevű szervezet 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy segítse a hazánkon, azon belül a szegedi térségen áthaladó menekülteket. Akkor kapták ingyen használatra, méghozzá közgyűlési felhatalmazás vagy akár csak bizottsági határozat nélkül a szentmihályi iskola több mint egy évtizede üresen álló épületét. Miközben az állami vagyonról szóló törvény értelmében ehhez nem volt joga a Botka László vezette önkormányzatnak.

A Migszol első szóra megkapta az iskola kulcsait, hogy itt raktározta az összegyűjtött adományokat, amelyeket többek közt a pályaudvar mellett fabódéban osztogatott a migránsoknak. Ennek az a pikantériája, hogy korábban a Boldogasszony Iskolanővéreknek, akik iskolát szerettek volna itt működtetni, csak pénzért adta volna a város a kihasználatlan ingatlant. A több millió forintos bérleti díjat az apácák nem tudták volna kifizetni, így az egyházi iskolából nem lett semmi.

Az M1 híradójában megszólalt Nógrádi Tibor szegedi fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint a szegedi városvezetés jogtalanul egy olyan szervezetet támogatott, erre való felhatalmazás nélkül amelyik a migránsok szabad vándorlását, szabad útvonalának biztosítását tűzte ki célul Európában és Magyarországon egyaránt. Szerették volna megkérdezni a támogatás okáról magát Botka Lászlót is, de a szocialista polgármester nem nyilatkozott. Kabinete egy közleményt küldött miszerint minden rászorulónak emberi kötelesség segíteni.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: PS archív

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?