Pesti Srácok

Október közepén egyezkedik a Tesco a munkavállalókkal

Október közepén egyezkedik a Tesco a munkavállalókkal

A Tesco és a cégnél működő munkavállalói érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között október 13-án, pénteken délelőtt 10 óra körül folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke elmondta, hogy hétfőn abban egyeztek meg a szakszervezetek és a munkáltató, hogy nem adnak információkat a sajtónak az egyes tárgyalások menetéről vagy tartalmáról. Sáling József, a KASZ elnöke szintén azt közölte, hétfői tárgyalásról a felek részleteket nem árulnak el, ugyanakkor azt megjegyezte, hogy hétfőn a tárgyaló partnerek a szakszervezetek sztrájk követeléseiről, így például a béremelésről, a munkavállalói létszámbővítésről és a régóta a cégnél dolgozó munkavállalók anyagi megbecsüléséről egyeztettek.

A szakszervezeti vezető szólt arról is, hogy még a béremelésről sem született megegyezés, mert bár a KASZ korábbi közlése szerint a társaság szeptember 1-jétől, visszamenőleg bruttó 179 ezer forintra emeli a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetését, ez azonban egyelőre még nem valósult meg. A legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése még bruttó 176 ezer forint. Sáling József úgy fogalmazott, a Tesco döntése értelmében csak akkor lép életbe a béremelés, ha a társaság és a szakszervezetek a sztrájkkövetelés minden kérdésében meg tudnak egyezni, amíg nincs megállapodás, addig ez csupán egy ajánlat a cég részéről. Arról is beszámolt, hogy folytatódik a múlt hét szerdán kezdődött országos munkavállalói létszámfelmérés a Tesco áruházaiban.

Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot. A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál.

PestiSracok facebook image

A Tescónál a KASZ-nak 2500, a KDFSZ-nek pedig mintegy 1000 tagja van. A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég közel 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Forrás: MTI; fotó:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.