Pesti Srácok

Putyin: nincs mentség a megtorlásokra

Putyin: nincs mentség a megtorlásokra

A politikai megtorlásokra nincs mentség, azokat nem szabad elfelejteni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a sztálini megtorlások áldozatainak állított első jelentős moszkvai emlékművének hétfői felavatásán.

Putyin, aki beszédében minden eddiginél határozottabban ítélte el a kommunizmus bűneit, emlékeztetett rá, hogy koholt és abszurd vádak alapján bárkit el lehetett ítélni, milliókat bélyegeztek a nép ellenségének, lőttek agyon, nyomorítottak meg, börtönöztek be vagy száműztek. Szavai szerint a politikai megtorlások az egész nép számára tragédiát jelentettek, és olyan csapást mértek a társadalomra, amelyet az még ma is megérez.

- mondta az elnök. Hozzátette, hogy mentség még az úgynevezett felsőbb népérdek sem lehet. Rámutatott, hogy a történelmet megpróbálják többféleképpen magyarázni, de

PestiSracok facebook image

Putyin hangsúlyozta, hogy a politikai megtorlások egyértelmű és világos értékelése segít megakadályozni azok megismétlődését. Szavai szerint Oroszországban most "a bizalom és a stabilitás értékeire" kell támaszkodni. A Gyász Fala elnevezésű emlékművet, Georgij Franguljan munkáját a Szadovoje körút és a Szaharov sugárút sarkán állították fel. Az eltávozottak és életben maradottak alakját megörökítő bronz monumentális féldombormű fal tervét 300 pályamunka közül választották ki emberi jogvédő aktivisták. Az emlékművön számos nyelven szerepel az "emlékezz" szó.

PS/MTI, fotó:Reuters

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.