Pesti Srácok

Rákóczi Szövetség: csaknem kétezer fiatal vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón

null

Csaknem kétezer egyetemista és középiskolás vesz részt a budapesti ifjúsági találkozón, történelmi vetélkedőn, majd a hagyományos fáklyás felvonuláson - mondta Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke - aki személyesen is megélte az '56-os eseményeket - kiemelte: fontos, hogy a történelmi események a fiatalok számára is ismertté váljanak. Csáky Csongor elmondta: a szövetség hatodik éve szervezi meg a Kárpát-medencei fiatalok utaztatását, hogy október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelhessenek. Azt mondta: az idén rekordszámú, csaknem 150 Kárpát-medencei középiskola pályázott. Mintegy 8 ezer diáknak lesz lehetősége az utazásra - tette hozzá. A program célja, hogy a magyar középiskolások egy másik ország magyar középiskolájának fiataljaival közösen ünnepeljék október 23-át, és a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

PS/MTI, fotó: Rákóczi Szövetség

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.