Pesti Srácok

Spontán önégette magát egy a jogállamiságot féltő, a hatalomtól rettegő demokrata Varsóban

null

Varsóban felgyújtotta magát egy férfi csütörtökön egy hivatali épület előtt - jelentette szemtanúkra hivatkozva a francia hírügynökség, amely szerint politikai tiltakozás lehetett az indíték.

Az esetet később megerősítette a rendőrség is. Sajátos performance végén a férfi nem halt meg, de állapota súlyos, kórházban kezelik. Nyilvánvaló, hogy a "diktatúra" nem hagyhatta, hogy a férfiú szemtelenül, de célszerűen elégjen, mert így életét az állami pénzen fenntartott "orvoslás" által megmentve tovább szenvedhet abban a sötét és barbár dél-amerikaijuntában, amit Lengyelországnak neveznek. A politikai háttérre abból következtetnek, hogy kormányellenes röplapokat találtak mellette a földön.

Az iratok szerzője tiltakozik egyebek között az ellen, hogy

PestiSracok facebook image

A röplap felszólítja a kormánytöbbséget vezető konzervatív Jog és Igazságosság pártot, hogy működjék a demokratikus jogállam keretei között.

Azt még nem lehet tudni, hogy a megégett ismeretlen férfi-e a röplapok szerzője, és hogy tényleg politikai tiltakozás áll az esemény hátterében. Az ügyet még vizsgálják - mondta egy rendőrségi szóvivő.

MTI; Fotó: The Black Desert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.