Pesti Srácok

A baloldal elárulta a zsidóságot az elhunyt milánói főrabbi végrendelete szerint

A baloldal elárulta a zsidóságot az elhunyt milánói főrabbi végrendelete szerint

A 82 évesen elhunyt milánói rabbi, Giuseppe Laras a zsidóság elárulásának tartotta a baloldal viselkedését, azaz, hogy nem tett semmit az antiszemitizmus új hulláma ellen. Mindez a rabbi végrendeletéből derült ki.

Szerdán olvasták fel a zsinagógában a végrendeletet, amelyet betegséges súlyosbodásakor írt a vallási vezető.

– fogalmazott Giuseppe Laras, aki 25 éven át volt az olaszországi zsidóság kiemelkedő alakja, 1980-tól 2005-ig volt milánói főrabbi. Ő is a zsidó vezetők azon többségébe tartozott, akik világszerte elutasítják az illegális bevándorlást, mert azzal több százezer, antiszemita nézeteket valló muzulmán érkezik Európába. A közelmúltban is több hír jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a jelentős zsidó közösségnek otthont adó Franciaországban és Hollandiában állandó erőszakos veszélyének vannak kitéve pusztán a vallásuk miatt. A nyugat-európai zsidó hitközségek romló helyzetére korábban Köves Slomó is felhívta a figyelmet, ok-okozati viszonyba állítva azt a muzulmán közösségek növekedésével.

PestiSracok facebook image

Giuseppe Laras holttestét Izraelbe szállították, ott helyezték örök nyugalomra.

888.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.