Pesti Srácok

A Budapest Nyilatkozat a keresztények védelmére szólítja fel a világ vezetőit

A Budapest Nyilatkozat a keresztények védelmére szólítja fel a világ vezetőit

Négy kontinens harminckét országából érkeztek azok a hívők, akik a keresztényüldözés ellen emelték fel hangjukat egy közös nyilatkozat elfogadásával. A Budapest Nyilatkozat néven kiadott dokumentumban részletesen kifejtik azt is, hogyan kell közös erővel fellépni például a terrorizmus, valamint az Iszlám Állam ellen.

Több mint tíz magas rangú egyházi vezető volt jelen azon a konferencián, amelynek résztvevői a keresztényüldözés ellen és a vallásszabadság mellett emelték fel szavukat egy közös nyilatkozat elfogadásával. A Budapest Nyilatkozatban egyebek mellett elismerikMagyarország kormányának erőfeszítéseit az üldözött keresztények és más vallási kisebbségek megsegítésében, valamint minden olyan intézkedést, amelyek célja, hogy megtagadja vagy korlátozza az alapvető emberi jogok gyakorlását, különös tekintettel a vallásszabadság megsértésére.A nemzetközi közösség figyelmét arra hívják fel, hogy legyen szószólója az üldözött vallási kisebbségeknek, álljon ki értük, és vegyen igénybe minden lehetséges jogszerű eszközt az olyan csoportokkal szemben, amelyek a keresztények és más vallási kisebbségek elleni atrocitásokat elkövetik. Hangsúlyozzák, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet, vagy bármilyen más hasonló terrorszervezet és milícia által elkövetett barbár cselekmények népirtásnak, az emberiség elleni bűncselekménynek és háborús bűnnek minősülnek, ezért a világ országainak feladata, hogy véget vessenek az ilyen bűncselekményeknek és a bíróság előtt vonják felelősségre az elkövetőket. A Budapest Nyilatkozatban az Európai Uniót arra kérik, hogy vizsgálja felül a korlátozó intézkedések hatékonyságát, és ha szükséges, akkor módosítsák azokat, szem előtt tartva az érintett országok polgári lakosságának érdekeit. Hangsúlyozzák, hogy törekedni kell a vallás szabad gyakorlásának elősegítésében a válságövezetekben, ott, ahol a keresztényeket és más vallási kisebbségeket üldözik. Kiemelik, hogy olyan hosszútávú megoldásokat kell keresni, amik megszüntetik a keresztények és a más vallási közösségek üldözését, továbbá biztosítják az összes emberi jog gyakorlását, beleértve a vallás szabad gyakorlásának jogát az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 18. cikkének megfelelően. A Budapest Nyilatkozatban olyan politikai, gazdasági és biztonsági megoldások támogatására is felhívják a figyelmet, amelyek lehetővé teszik, hogy a keresztények és más vallási kisebbségekhez tartozó menekültek visszatérjenek a saját hazájukba. A dokumentum aláírói mindazonáltal sürgetik a világ kormányainak és a nemzetközi intézmények együttes fellépését a keresztények és egyéb vallási kisebbségek elleni atrocitások megszüntetésére is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkársága által szervezett „Nemzetközi Konferencia a Keresztényüldözésről - Válaszok keresése egy hosszú ideje elhallgatott válságra” című rendezvényén a konferencia résztvevői fogadták el a Budapest Nyilatkozatot.

PestiSrácok.hu, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.