Pesti Srácok

December 1-jéig meghosszabbítják a Nemzeti Konzultáció feladási határidejét

December 1-jéig meghosszabbítják a Nemzeti Konzultáció feladási határidejét

A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a kormányt, hosszabbítsa meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció határidejét december 1-jéig - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány eleget tesz a kérésnek.

A kormánypárti politikus kiemelte: még le sem telt a pénteki határidő, de már több mint 1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről, ami már most rekordnak számít, hiszen eddig egyik korábbi konzultáción sem vettek részt ilyen sokan.

Halász János közölte: még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét, ezért a pénteki határidő meghosszabbítását kezdeményezik a kormánynál.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta.

Hozzátette: a lehető legtöbb emberre van szükség, hogy meg tudják védeni Magyarországot a migránsok betelepítésétől, és attól a frontális támadástól, amit Soros György indított hazánk ellen kizárólag azért, mert nem akarunk bevándorlóország lenni. Azt kérte, aki eddig nem töltötte ki az íveket, tegye meg.

Azt mondta, Soros György most már személyesen is támadást indított, a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, hazudik és fenyeget. Bejelentette, hogy kampányt indít az ország ellen, ehhez médiát vásárolt magának, rájuk uszította a brüsszeli szövetségeseit, a Soros-szervezeteket, és a hírek szerint azok ügyvivői hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, hogy ott is lejárassák Magyarországot - folytatta.

- fejtette ki a politikus.

Eközben zajlik a Soros-terv végrehajtása is - jegyezte meg Halász János, megjegyezve, a közelmúltban elfogadott EP-állásfoglalás kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát, az unióba lépő migránsok automatikus letelepítését, felgyorsított családegyesítést, a betelepítést elutasító országok megbüntetését és a Soros-féle NGO-k (nem kormányzati szervezetek) menekültügyi eljárásokba való bevonását tartalmazza. Ezek mind a Soros-terv részei, és mindent meg fognak tenni, hogy rákényszerítsék a magyar emberekre, és bevándorláspárti kormányt ültessenek a hatalomba - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

Kérdésekre válaszolva közölte:

Arról, hogy miért ennyire zárt a kérdőívek feldolgozása, hogy a sajtó nem tudhat semmit, azt mondta: az átláthatósággal semmilyen probléma nincs, a mostani is olyan keretek között zajlik, mint az előző kettő konzultáció. A folyamat átlátható - jelentette ki Halász János.

A kormány eleget tesz a kérésnek és december 1-jéig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét. A hosszabbítást azzal indokolták, hogy az állampolgárok változatlanul rengeteg kérdőívet küldenek vissza. Hivatkoztak arra is, hogy az Európai Parlament múlt heti döntése alapján megindítanák a betelepítési program végrehajtását, és mindenkinek lehetőséget szeretnének biztosítani arra, hogy a konzultáció keretében is elmondhassa ezzel kapcsolatos véleményét.

MTI; Fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.