Pesti Srácok

Földi László megtörte a szilenciumot a Magyar Időkben

Földi László megtörte a szilenciumot a Magyar Időkben

Bár Tarlós István főpolgármester letiltotta főtanácsadóját, Földi Lászlót a migrációval kapcsolatos nyilatkozatokról, az egykori hírszerző úgy döntött, megtöri a kényszerű hallgatást és interjút adott a Magyar Időknek. A polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója tisztában van vele, hogy nyilatkozata városházi megbízatásának a végét jelenti.

Budapest főpolgármesterének tiltása ellenére adott interjút a Magyar Időknek Földi László, Tarlós István főtanácsadója tisztában van azzal, hogy lépésével valószínűleg véget ér megbízatása a Városházán. A polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója a lapnak egyebek mellett kifejtette, hogy szerinte Európa háborús helyzetben van, az NGO-k sok jószándékú embert átvernek, a hírszerzésnek pedig az a feladata, hogy a várható folyamatokat elemezze. Földi úgy véli, a BKK elleni hekkertámadás iskolapél­dája volt a tökéletesen végrehajtott befolyásolási technikának. Az exkluzív interjúban arról is beszélt, hogy a világ gazdaságát egy szűk réteg irányítja a kezében lévő bankok, részvények és cégbirodalmak által. Európában a betelepülő migránsok és a helyiek közötti feszültség erőszakba torkollhat, a válság következményei pedig akár az EU szakadásához is vezethetnek.

Földi László kifejtette: egyik feladata a Városházán épp az volt, hogy Budapesten ne jöhessenek létre no-go zónák, ne ismétlődhessenek meg a két éve a Keleti pályaudvarnál megtörténtek. Mint mondta, a vele az Echo TV-ben vele készült interjú egy húsz perces beszélgetésből kiragadott részlet volt, ami alapján félreérthető lehetett a két témakör, vagyis a civil szervezetek és a migráció dzsihadista szálának potenciálja közötti átfedés. A megjelent anyag komoly vihart generált a napokban, sokan – alighanem szándékosan – úgy magyarázták az elhangzottakat, hogy azok a civil szervezetek elleni nyílt támadásnak tekinthetők. Földi szerint a helyzet úgy áll, hogy sok embert, akiket a jó szándék vezérel az úgynevezett NGO-khoz – akár a zöldmozgalomhoz, akár az emberi jogok védelmezőihez –, átvernek azok a másodszándékkal rendelkező politikai, gazdasági érdekcsoportok, amelyek ezeket a háló­zatokat létrehozzák. Kifejtette:

PestiSracok facebook image

Soha nem mondtam olyat, hogy ezeket a megtévesztett, felhasznált civileket bármilyen módon el kellene ítélni, főleg nem mondtam azt, hogy az árokba kellene lőni őket – ahogy azt a média egy része belemagyarázta a nyilatkozatomba - részletezte a szakember, és hozzátette: hiba volt a részéről, hogy nem nézte vissza a megvágott anyagot. Földi László beszélt arról is, hogy az ellene indított sajtóhadjárat közben egyeztetett Tarlós Istvánnal, ennek ellenére csak a hírekből tudta meg, hogy a főpolgármester a nyilvánosság előtt közölte, ezután miről nyilatkozhat és miről nem. A városházán betöltött pozíciójáról elmondta, hogy az ellenzéki médiában keltett híresztelésekkel ellentétben nem alibi állást töltött be, hanem egyebek mellett a migrációs veszély jelentette folyamatok hírszerzési értékelése, illetve a közüzemi cégek működésének védelme tartozott a feladatai közé. A befolyásolási technika iskolapéldájaként említette a BKK elleni hekkertámadást, amellyel szerinte a megbízók azt mérték, hogy egy ilyen hangulatkeltő akció miként hat a regnáló kormány megítélésére a budapestiek részéről.

Az illegális migráció mögött álló háttérerők

Földi László az interjúben elmondta, hogy a migrációs válságban nem is a mögötte álló személyek a lényegesek, hanem az, hogy a világ gazdaságát egy szűk réteg irányítja bankok, és cégbirodalmak által. Mint mondta: azt azonban a világ nem vette észre, hogy az elmúlt évtizedekben a hatalom építésének nemcsak azt a formáját választották, hogy felvásároltak részvényeket, ingatlanokat, hanem komoly hálózatépítés is zajlott. Az a módszertan, azok az eszközök, amelyekkel az NGO-k hálózata ma működik, egyértelműen tiltottak, törvénytelenek. Ők ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mint azok, akiket erre speciális jogszabályok felhatalmaznak, például a titkosszolgálatokat vagy egyes rendvédelmi szerveket. fedett akciókon keresztül végre­hajtott hálózatépítés, amikor nem tudja a bevont személy, hogy valójában milyen célokért dolgozik, azok az aktív intézkedések, amelyek után egyértel­műen kimutathatók a politikai és gazdasági szándékok. Ilyen a humán erővel és a technikával történő beépülés is. Ezek mind titkosszolgálati eszközök és módszerek. A politikai befolyásolásra az egyik legszemléletesebb példa azok a kiszivárgott kapcsolati lista, amelyeken több mint kétszáz európai parlamenti képviselő, sajtómunkatárs és lobbista neve szerepel, akiket Soros György szervezetei gyakorlatilag megvásároltak. Az NGO-k azonban felépítettek egy rendkívül erős védelmi rendszert, jogászokból, politikai erőterekből, gazdasági tételekből, amely bármikor képes szembemenni az adott ország törvényeivel. Vagyis kiépítettek egy nagyon erős, önvédelemre képes és ezáltal támadásra alkalmas rendszert, amellyel szemben a legtöbb állam tehetetlen. Földi szerint ez ellen csak úgy lehet hatékonyan védekezni, hogy a tiltott módszerekkel kiépített rendszerek ellen titkos­szolgálati eszközökkel kell fellépni, be kell épülni, visszafejteni a hálózatokat, tönkre kell tenni a pénzügyi csatornákat, majd leleplezni a tevékenységüket.

Puszta pénzügyi spekuláció az illegális migráció segítése

Földi László az illegális migráció hátteréről kifejtette, hogy Soros Györgyöt természetesen nem a nyilvánosan hangoztatott emberbaráti szempontok vezérlik, ez ugyanis hatalmas üzlet a spekuláns körei számára. Sokan beszélnek a fogyasztói társadalom válságáról, hogy a fogyatkozó nyugati országokban nem lehet már hosszú távon fenntartani a gazdasági növekedést, ezért Sorosék a migránsok tömegeinek betelepítésével egy látszatmegoldást alkalmaznak. A több millió jövevény élelmezése, lakhatásának biztosítása, nyelvtanulása átmenetileg élénkíti a fogyasztást, ami jót tesz a gazdaságnak, és nem mellesleg a projektet hitelek formájában finanszírozók komoly profitra tehetnek szert. Ez a folyamat viszont csak ideig-óráig működik, mert egy buborékot fújnak, ami – hasonlóan a 2008-as pénzügyi válsághoz – egy idő után kipukkad, és jön az újabb összeomlás. Ismert, hogy Soros György mindig is a shortolással növelte a vagyonát. Ő pontosan tudni fogja, mikor durran ki ez a migrációs buborék, és abból is hasznot húz majd.

A teljes interjú ITT olvasható!

Forrás: Magyar Idők, vezető kép: Éberling András/Magyar Idők

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.